Adventi koszorúk készültek Jaminában

2015. november 23. 15:39 | Zsíros András

Közeleg az adventi időszak, amikor a keresztények világszerte Jézus Krisztus eljövetelére, születésének ünnepére készülődnek. A karácsony előtti négy hét elmaradhatatlan kelléke és szimbóluma az adventi koszorú. A ráhangolódás jegyében ennek elkészítésére hívta a családokat a jaminai evangélikus gyülekezet.

A közösség nagytermében közel hatvanan, gyermekek és szüleik közösen díszítették fel különféle természetes anyagokkal a koszorúkat, amelyekre a négy adventi vasárnapot jelképező gyertyák is felkerültek. A szervezők szerint az ilyen alkalmak a kreativitás és a szépérzék fejlesztésén túl az ünnep mondanivalójának megértését is segítik.

Lipták Katalin hitoktató elmondta, fontos, hogy ne hirtelen csöppenjünk bele a meghitt hangulatba, hanem legyen időnk felkészülni, és tudjunk várakozni. Ilyenkor a gyerekek – akár hétről hétre – több alkalommal is hallanak Jézus születéséről, annak várásáról. Mint mondta, a türelmet ma már nagyon nehéz a gyerekeknek megtanítani. „Sokszor mi felnőttek is türelmetlenek vagyunk, és ezek az alkalmak nagyon jók arra, hogy a gyerekek érezzék és átéljék, hogy mire is várunk ilyenkor, és ki is érkezik közénk” – tette hozzá.

FEL