Adni öröm – az ajándékozás lényege

2021. december 24. 08:46 | Csiffáry Zsuzsanna

A karácsonyt megelőző egy hónapban amellett, hogy az év egyik legszebb, legvarázslatosabb időszaka köszönt ránk, számos kihívással is szembe kell néznünk. A legtöbb fejtörést általában az okozza, hogy megtaláljuk szeretteink számára azt a tökéletes ajándékot, amellyel kifejezhetjük irántuk érzett megbecsülésünket. Egy néprajzkutatót és egy klinikai szakpszichológust kérdeztünk az ajándékozás lényegéről és fontosságáról.

Ajándékot adni és kapni is jó. Az ajándék attól ajándék, hogy azt nem valamiért „cserébe” adjuk és kapjuk. Harangozó Imre, néprajzkutató az ajándékozás lényegéről és eredetéről számolt be.

– Az ajándékozás mögött, egy alapvető vallási igazság áll: úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda érte. Ezt az igazságot váltottuk ezzel az ajándékozással tulajdonképpen aprópénzre. Ezt hoztuk közel a hétköznapokhoz. Pedig az a lényege a karácsonynak, hogy emeljük föl a szívünket a nehéz hétköznapokból – fogalmazott Harangozó Imre, néprajzkutató. 

Az ajándékozás szokása mögött számtalan izgalmas pszichológiai folyamat húzódik meg. Kutatásokból például kiderült, hogy az ajándékozás valóban boldogít, és ez nemcsak arra igaz, aki kap, hanem arra is, aki ad. Erről már Kozma Zoltán klinikai szakpszichológus, igazságügyi szakértő beszélt.

 

Kozma Zoltán, klinikai szakpszichológus, igazságügyi szakértő az ajándékozásról és az ünnep ránk gyakorolt hatásáról beszélt Aktuális című magazinunkban.

Kozma Zoltán, klinikai szakpszichológus, igazságügyi szakértő (j.) a 7.Tv stúdiójában

 

– Az ajándékozás azért fontos, hogy a másik érezze: figyelünk rá. És az ajándéknak is van egy szimbóluma. A karácsony ünnepe során, az ajándék egy vallási szimbólum. Amikor Jézus megszületett Betlehemben, akkor a három király ajándékot vitt. Ezt az élményt mi megismételjük az ajándékozás során – mondta el Kozma Zoltán.  

Az ajándékozások során jó alkalom nyílik a szeretet kölcsönös kifejezésének megélésére. Kozma Zoltán hozzátette: az is jó lenne, ha mindez nem pusztán a karácsonyra korlátozódna, hanem jelen lenne a mindennapokban is, de legalább ilyenkor fontos a spirituális feltöltődés.

 

További programok »

FEL