Áder János lehet ismét az államfő

2016. december 29. 16:50 | behir.hu

Áder János köztársasági elnök elfogadja a következő államfői ciklusra szóló felkérést. Az államfő ezt tartalmazó nyilatkozatát csütörtökön juttatta el az MTI-hez a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).

"A felkérést elfogadom. Az alaptörvény rendelkezéseinek megfelelően vállalom a jövő tavasszal esedékes demokratikus megmérettetést" - áll a dokumentumban. Áder János azt írta, az államfői megbízatásra eddig is olyan alkotmányos szolgálatként tekintett, amelynek ellátása során a köztársaság elnöke a magyar nemzetnek tartozik felelősséggel és számadással.
Emlékeztetett arra, hogy a köztársasági elnöki megbízatás újabb vállalására szóló felkérést követően sokan biztatták a megkezdett munka folytatására. "Köszönetem fejezem ki mindazoknak, akik lélekben most is velem voltak, és mindazoknak, akik az elmúlt években támogatták államfői tevékenységemet" - írta. Közölte, az első felkérés alkalmával a húsvéti elcsendesedés, most pedig karácsony békéje segített a körültekintő mérlegelésben és döntése meghozatalában.

A köztársasági elnök kitért arra is, hogy újbóli megválasztása esetén céljai és személyes vállalásai a jövőben is változatlanok maradnak. Kiemelt feladatának tartja a törvényalkotás feletti alkotmányos kontroll gyakorlását, valamint továbbra is minden tőle telhetőt megtesz a természeti környezet védelme, a jövő nemzedékek iránti felelősségvállalás társadalmi szintű megerősítése, valamint a magyar értékek és magyar érdekek következetes nemzetközi képviselete érdekében. "Vallom, hogy a teljesítmény méltó megbecsülésével és az egymásnak megadott kölcsönös tisztelettel jobbá és sikeresebbé tehetjük közös és személyes életünket. Ebben a munkában szövetségesemnek tekintek mindenkit, aki számára fontos, hogy ezen elvek és célok szerint rendezzük közös dolgainkat" - áll a köztársasági elnök nyilatkozatában. A kormányfő sajtófőnöke pénteken közölte az MTI-vel: Orbán Viktor miniszterelnök személyesen tájékoztatta Áder Jánost arról, hogy a Fidesz ismét őt jelöli az államfői posztra. Havasi Bertalan tudatta: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felkereste Áder János köztársasági elnököt és tájékoztatta arról, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége úgy döntött, javaslatot tesz a parlamenti frakciónak, hogy az államfőválasztási eljárás során az Országgyűlésben ismét Áder János jelölését és megválasztását támogassa.

A KEH ezután azt közölte, hogy Áder János megtiszteltetésnek tekinti az újabb köztársasági elnöki megbízatásra szóló felkérést. A közlemény szerint Áder János elnöki tevékenysége elismeréseként tekint a Fidesz elnökségének egyhangú felkérésére.

forrás:MTI

További programok »

FEL