A világ meséi – Ádámok és Évák Ünnepe hetedszer Békéscsabán

Az idei évadban is folytatódik a nagy sikerű Ádámok és Évák Ünnepe programsorozat. Az eseményen diákcsoportok – pedagógusok és a színház művészeinek segítségével – hoznak létre egy-egy színházi produkciót. A rendezvénysorozat idén a mesék világába repíti el a fiatalokat, különlegessége pedig az, hogy ebben az évadban az általános iskolák felső tagozatosait is bevonják a programba.

– A Békéscsabai Jókai Színháznak fontos az ifjúság, céljuknak tekintik, hogy a fiatalok számára trendi legyen színházba járni – emelte ki Tege Antal színész, rendező, a program vezetője, a nyitóbeszélgetésen. Hozzátette, ehhez az kell, hogy a diákok megszeressék és megismerjék “Thália templomát”, mégpedig úgy, hogy alkotóként vesznek részt benne, maguk hoznak létre előadásokat, felmennek a színpadra és játszanak.

Tíz középiskola mellett hat általános iskola is jelentkezett az Ádámok és Évák Ünnepére, Békéscsaba mellett Szarvasról, Mezőberényből és Békésről is neveztek diákcsapatok.

Az Ádámok és Évák Ünnepének lényege, hogy a város és a megye középiskolásai és általános iskoláiból jelentkező csapatok megtanulják, majd később elő is adják a választott mesét. A teátrum a csapatoknak biztosít egy-egy segítő színészt, rendezőt, valamint a program vezetője is rendszeres kapcsolatot tart majd fenn a csapatokkal.

A jeleneteket április elején mutatják majd be a diákok. A produktumot egy szakmai zsűri értékeli és bár díjakra is számíthatnak a legjobbak, a szervezők mégsem versenyt, hanem egy örömteli diákfesztivált szeretnének létrehozni.

A fő célt leginkább a felkészüléssel érik el a csapatok, hiszen a diákok az olvasás, a szövegmondás, közös munka és játék segítségével jutnak közelebb a mű, a világ, egymás és önmaguk megismeréséhez.

 

 

Megosztás:

Címke: , ,