A világ legjobbjai érkeznek Mezőhegyesre

2018. szeptember 4. 13:13 | Szendi Rita

Hét ország csapata küzd IV. Fiatal Fogatlovak Világbajnokságán Mezőhegyesen szeptember 5-9-ig. A világbajnokságnak ebben az évben is a Hársfa utcai lovaspálya ad otthont. Az idén 234 éves ménesbirtok ebben az évben már a negyedik alkalommal tudhatja magáénak a rendezési jogot.

Szerdán, vagyis szeptember 5-én veszi kezdetét a IV. Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága Mezőhegyesen. A megmérettetésen 7 ország (Ausztria, Lengyelország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Románia, Magyarország) 43 fiatal fogatlova áll rajthoz.

Szerdán 15 órakor kezdődik a látványos ünnepi megnyitó, majd 16 órától lovas műsor veszi kezdetét.

Az igazi megmérettetés csütörtökön 9 órakor kezdődik az 5 éves lovak kvalifikációjával, ezután következik a 6 éves lovak, majd a 7 éves lovak minősítő versenye.

Pénteken újabb kvalifikációs körökkel kezdődnek a versenyszámok 9 órától, majd az egész napos lovas program után a szervezők 19 órától koncerttel várják a kilátogatókat. A csütörtöki és pénteki napokon a díjhatás és az akadályhajtás versenyzőit láthatja a nagyközönség.

Szombaton, vagyis szeptember 8-án már a díjhajtás döntőseié lesz a főszerep. A versenyszámok 9 órától kezdődnek különböző kategóriákban. A kisebbeket 10 órától gyermekprogramokkal várják a szervezők.

Vasárnap 10 órától kezdődik meg a kombinált hajtás döntője. Majd 15 órától bajnokavatás és ünnepélyes záróműsor várja az érdeklődőket.

A világbajnokság megtekintése minden nap ingyenes.

További programok »

FEL