A veszélyhelyzet miatt többször változott – meddig érvényes a diákigazolvány?

2021. április 21. 08:27 | behir.hu

A koronavírus-járvány a diákigazolványok érvényességének idejébe is beleszólt - már többször is.

A járványügyi veszélyheztetet legutóbb február 23-án hosszabbították meg további 90 napra, azaz 2021. május 23-ig. A közlekedési szolgáltatók pedig ennek megszűnését követően 60 napig fogadják majd el a diákigazolványokat, vagyis várhatóan egészen július 21-ig utazhattok kedvezményesen.

 

Pontosan melyik lejárt matricákat fogadják el? 

 

A köznevelésben tanulók a 2019/2020-as tanév érvényesítő matricáját, a felsőoktatásban hallgatók pedig a 2019/2020-as tanév első és második féléves matricáját, illetve a 2020/2021-es tanév első féléves matricáját is használhatják az utazási kedvezményekhez.

Fontos, hogy ezzel a lehetőséggel akkor is élhetnek a diákok, ha már befejeztétek az iskolát és nem tanulnak tovább - tehát a jogviszony a 2019/2020. tanévben lezárult -, viszont rendelkeznek arra az időszakra érényes diákigazolvánnyal. 

 

Meddig érvényesek a mostani tanévre vonatkozó matricák?

 

A 2020/2021-es tanév köznevelési és a 2020/2021-es tanév második féléves felsőoktatási érvényesítő matricájával ellátott diákigazolványok a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint - az oktatási igazolványokra vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően - 2021. október 31-ig érvényesek - írja az Oktatási Hivatal (OH). Ezekkel a matricákkal azonban az utazási kedvezményeken túl minden, a diákigazolványokkal igénybe vehető kedvezményt kihasználhatnak a diákok - például olcsóbban íratkozhatnak be a könyvtárakba.

 

Van aktív jogviszony, de nincs diákigazolvány?

 

Ebben az esetben igazolást kaphat az érintett. A 2020. november 4-én vagy azt követően kiállított igazolások a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek, az igazoláson megjelenő érvényességi időtől függetlenül. Ezt most az intézmények szkennelve, elektronikusan is kiküldhetik és otthon ki lehet nyomtatni. A közlekedési szolgáltatók az igazolásokat nyomtatott aláírással és pecséttel is elfogadják, fontos azonban, hogy elektronikus formában (pl. mobilon felmutatva) nem.

Forrás: eduline.hu

További programok »

Itthon

Olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Belvárban

"Idén is lesz olimpia - hangolódás a 2024. évi ötkarikás játékokra" címmel olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban kedden. A megnyitó díszvendégei Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő és Bökfi János olimpiai 4. helyezett súlyemelő voltak, akik több relikviát is adományoztak a kiállítás anyagába.
18:50
FEL