Támogatóit köszöntötte a vakok és gyengénlátók megyei egyesülete

2024. május 13. 20:20 | Bere Mátyás

A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete jubileumi gálaműsorral köszönte meg azt segítséget és támogatást, melyet az elmúlt években kapott különböző szervezetektől. Az egyesület munkáját segítőknek mondtak köszönetet azon eseményen, ahol a Békéscsabai Médiacentrum ügyvezető-főszerkesztője is emlékplakettet vehetett át Ádász István egyesületi elnöktől.

A gálaműsort a Békéscsabai Jókai Színház Vigadójában rendezték, ahol Ádász István a köszöntőjét követően elismeréseket adott át többek között a békéscsabai önkormányzatnak, amely a láttássérültek számára is biztosítja a megfelelő infrastruktúrát és szolgáltatásokat, így a közterületek akadálymentesítését, a közlekedési eszközök hangos tájékoztatását, Braille-feliratozását. A Békés Megyei Vakokért Emlékplakettet Szarvas Péter polgármester vette át.

 

Galéria

 

Elismerést kapott a Csaba Televízió, amely közérdekű médiaszolgáltatással járul hozzá az egyesület munkájához, a plakettet a médium nevében Szudár László vette át.

A Békéscsabán 25 éve megalakult Civil Szervezetek Szövetsége is elismerésben részesült, amely képzésekkel, pályázati útmutatókkal segítette az egyesületet. A plakettet Szlávik Orvos Mária alelnök vette át.

Ezt követően a behir.hu-t, a 7.TV-t és a Csabai Mérleget tömörítő Békéscsabai Médiacentrumot (BMC) mélttatta Tóth G. Ildikó, az est házigazdája:

– A cég nemcsak a minőségi és sokszínű tartalom közvetítésében, hanem a társadalmi szerepvállalásban is kiemelkedik a régió médiapiacán. Rendszeresen együttműködik a vakok és gyengénlátók egyesületével. A Békéscsabai Médiacentrum híradásaiban nem az adott egyén állapotára helyezi a hangsúlyt, hanem tehetségét, munkáját mutatja be – fogalmazott a konferanszié.

A műsorvezető az egyesület videócsatornájának támogatását is kiemelte a BMC által nyújtott segítségek között. A médiacentrum kollektiváját képviselve Hegyi Boglárka ügyvezető-főszerkesztő vette át a plakettet.

– A Békéscsabai Médiacentrumnál kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a helyi szervezetek munkáját bemutassuk, saját munkánkkal és a nyilvánosság erejével is segítsük őket. A Békés megyei vakok egyesületével és annak tagjaival hosszú évek óta jó munka- és baráti kapcsolatban állunk, nemcsak rendezvényeik, programjaik által – fogalmazott Hegyi Boglárka. – Többször voltak vendégeink stúdiónkban, amit a közelmúltban egy kulisszabejáráson is bemutattunk nekik, mely során szerkesztőségünk különböző munkaállomásait is megismerhették. Megtiszteltetés számunkra ez az elismerés és a továbbiakban is szeretnénk segíteni munkásságukat.

Az est folyamán Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója is plakettet vehetett át. A cirkusz munkáját az egyesület azért ismerte el, mert a színházi és cirkuszi előadások audionarrálásában úttörőnek számítanak, egyenlő esélyeket biztosítva a látássérült közönségnek is. 

A cirkuszigazgató kiemelte: megtiszteltetés ilyen díjazottak között lenni, majd elismerését fejezte ki a város felé, hogy egy ilyen egyesületet tudhat a határain belül. Fekete Péter hozzátette, hogy a Békéscsabai Jókai Színház két művésze, Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina, Ádász Istvánnal közösen dolgozták ki az audinarrációt megalapozó módszert.

 

 

Az eseményt Érdi Tamás Liszt- és Prima Primissima díjas zongoraművész szólókoncertje koronázta meg.

– Szeretnénk ezzel a mai koncerttel meghálálni mindazoknak a munkáját, akik az egyesületünket támogatták. Így egy kicsit visszaadhatunk abból a sok jóból, a szeretetből, amit kapunk – fogalmazott Ádász István.

Érdi Tamás Liszt, Debussy és Bartók műveket hozott az eseményre.

– Nagyon szeretem ezeket a darabokat játszani, közel állnak a szívemhez. Az egyik művel kértem meg a feleségem kezét, egy másik pedig olaszországi élményeimre emlékeztet – fogalmazott a zongoraművész.

A gálaest nemcsak a díjazottak, de az Érdi Tamás zongorakoncertje iránt érdeklődők számára is nyitott volt.

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL