– Amióta házasok vagyunk, mindig együtt járunk választani – mondta a kétsopronyi Laurinyecz István, aki a település 2-es számú szavazókörében fejezte ki a véleményét. Büszkén hozzátette, nemrégiben ünnepelték az aranylakodalmukat, azaz ötven éve kötötték össze az életüket feleségével.

Pavelka Ferenc és családja – Fotó: Such Tamás / behir.hu
A békéscsabai Lencsési lakótelepi 9-es, a város legnagyobb szavazókörébe is számos szépkorú szavazott. Zsuzsáné Várnai Éva elmondása szerint miden alkalommal a kötelességének tartja, hogy arra a pártra adja le a voksát, amelyik évek óta nagyon sokat tesz a magyar hazáért.
A 73 éves Pavelka Ferenc a százesztendős édesanyjával érkezett a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Általános Iskolában működő 30-as szavazókörbe. Elmondta, a többgenerációs családjukban nézőponttól függetlenül mindenki voksol.
– Ebben szerintem nincs vita egyik fél között sem; én szerintem mindenképpen jó döntést hoz majd a többség – jegyezte meg.