A több mint ezer éves templomhoz szerveztek kerékpártúrát

2017. szeptember 7. 07:05 | Horváth Szabolcs
A Dél-Tiszántúl egyik legrégebbi építményéhez, a csomorkányi templomhoz szervezett kerékpártúrát szeptember 2-án a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.
Csomorkány a középkorban még virágzó mezőváros volt, a törökdúlás során azonban elpusztult. Ma már csak az Árpád-korban (i. sz. 1000 körül) épült templomának romjai láthatók. A templomrom a Vásárhelyi-puszta Csongrád megyei részén, Békés megye határának közelében található.
A kerékpártúra kiindulási pontja Kardoskút volt, innen indult el a csapat a több mint húsz kilométerre található templomromhoz. Az esőre figyelmeztető időjárás-előrejelzés sokakat elriasztott, ám akik mégis eljöttek, azok többnyire ragyogó napsütésben kerekezhettek.
A csoport útközben többször megállt, hogy mindenki megismerkedhessen egy-egy terület növényvilágával vagy a megfigyelő toronyból csodálja a környéket, a magasban köröző, zsákmányra leső kígyászölyveket és pusztai ölyveket. Az út egy része a Kardoskutat Hódmezővásárhellyel összekötő műúton vezetett, majd földutakon kerekeztek tovább.
A csomorkányi templomromhoz érve a szakvezetőtől egy történeti áttekintést kapthattak a templom és az egykori település történetéről, pusztulásáról, feltárásáról. Az ismeretek bővítésében segített a templomrom mellett felállított tájékoztató tábla is.
A több mint négyórás biciklizés során mintegy negyven kilométert kellett megtenni, így kellemesen elfáradva ért vissza  a csapat a kiindulóponthoz. Az első alkalommal szervezett kirándulás elnyerte a résztvevők tetszését, ezért a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság jövőre minden bizonnyal ismét meghirdeti a túrát.

További programok »

FEL