Az Előre jól kezdte az idei szezont hazai környezetben, az első három mérkőzésen hét pontot szerzett, azonban augusztus vége óta nem sikerült győzelmet aratni az NB II-ben. A Nyíregyháza elleni tizenegyesekkel megnyert kupacsatát leszámítva kevés sikerélményt gyűjtött a csapat: az FTC ellen búcsúzott sorozattól, a pontvadászatban pedig az elmúlt hat találkozón mindössze három egységet szerzett, a Kórház utcában az Ajka elleni vereséget követően a Kecskemét elleni döntetlen ugyan a jobb eredmények közé tartozik. Viczián Ádámék múlt héten a félidőben még vezettek Karcagon, azonban a szünet után négy gólt is kaptak és pont nélkül maradtak. Csató Sándor abban bízhat, hogy a sérültek közül többen visszatérhettek a csapatba az elmúlt hetekben, a védelemben is bővülnek a választási lehetőségek és Daru Bence révén a támadójátékba is új szín jöhet.
A Tiszakécske egy év harmadosztályú szereplés után tért vissza az NB II-be, a Dél-Keleti csoportban többek között egy Békés vármegyei csapatot, a Gyulát megelőzve végzett az élen, majd az osztályozón a Mosonmagyaróvárt gyűrte le. A visszajutást ugyan Balogh Pállal a kispadon érte el, aki azonban távozott a kispadról, helyét Pintér Csaba vette át, aki Balogh asszisztensedzőjeként már dolgozott a gárdánál. A klub nyáron próbált erősíteni az NB II-re, ez többek között egy Kazincbarcikáról érkező hármassal sikerült, hiszen Varga József, Bódi Ádám és Lucas is csatlakozott a csapathoz. Az együttes jelenleg a mezőny második felének élén áll, a 7. pozíciót elfoglaló Csákvár mögött öt ponttal lemaradva, 15 egységgel rendelkezik, négy ponttal megelőzve a csabaiakat, legutóbb ráadásul a Kecskemétet verte meg hazai pályán.
A két csapat egymás elleni múltja a Bács-Kiskun vármegyeieknek kedvez: a másodosztályban tíz mérkőzésből minössze két viharsarki siker és három döntetlen született, ötször a Tiszakécske diadalmaskodott. A legutóbbi találkozó viszont a liláknak sikerült jobban, 2023. május 15-én 2–1-es győzelemnek örülhettek a szurkolók a Kórház utcai stadionban.
Az összecsapáson Takács Ákos fújja majd a sípot, munkáját asszisztensként Szabó Dániel és Dobos Dávid segíti majd. A vasárnap 17 órakor kezdődő mérkőzést a behir.hu Youtube-csatornáján élőben közvetítjük.
LABDARÚGÓ NB II
13. FORDULÓ
November 9. (vasárnap)
13.00 Budafoki MTE–Vasas FC, Szentlőrinc–Karcagi SC
15.00 Videoton FC Fehérvár–BVSC-Zugló
17.00 Aqvital FC Csákvár–Mezőkövesd Zsóry FC, Békéscsaba 1912 Előre–Tiszakécskei LC, FC Ajka–Soroksár SC, Kecskeméti TE–HR-Rent Kozármisleny, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Budapest Honvéd FC
A TABELLA ÁLLÁSA:
1. Vasas 26 pont (21–12) 2. Honvéd 25 (26–12) 3. Mezőkövesd 23 (21–16) 4. Szeged 21 (17–10) 5. Karcag 21 (16–16) 6. Kecskemét 20 (6 győzelem, 19–15) 7. Csákvár 20 (5, 18–11) 8. Tiszakécske 15 (14–21) 9. Kozármisleny 14 (12–17) 10. Videoton 13 (13–15) 11. Soroksár* 12 (16–18) 12. BVSC 11 (3, 11–13) 13. Békéscsaba 11 (16–21) 14. Ajka 10 (3, 8–17) 15. Szentlőrinc 10 (2, 14–17) 15. Budafok* 9 (7–17)
* A Budafok–Soroksár mérkőzést a 11. fordulóban elhalasztották, a találkozót november 15-én pótolják!