A tengerparton edzőtáboroztak a harcművészek

2022. július 11. 17:19 | behir.hu

Békés megyét két mester képviselte.

A nyár a harcművészetekben az edzőtáborok időszaka, amikor a sportolók új technikákat és szakmai módszereket sajátíthatnak el, valamint kikapcsolódhatnak, erősíthetik az összetartást. A Békés Megyei Harcművész Egyesület tájékoztatása szerint ilyen a romániai tengerparti üdülőhelyen, Venusban megrendezett harcművész és önvédelmi tábor is, amelyet idén huszonötödik alkalommal szervezett meg a tábor vezetője, Hanshi Robert Manole IX. DAN ju-jitsu nagymester. 2006 óta magyar résztvevői is vannak a tábornak. Az utóbbi években a tábort egyben tartják az Amatto Zaharia nagymester, az IKF elnöke vezette  Román Kempo Szövetség országos táborával, amelyet edzőképzés, szakmai előadások is tarkítanak.

Az idei rendezvényen hatszáz harcművész edzett a tengerparti homokon, emellett egy ukrán utánpótlás cselgáncs csapat is tréningezett az egyik szálloda oldalról nyitott edzéshelyszínén. A hét végére esett az a kiemelt képzés, amelyre az öt tagú magyar delegáció utazott. Pospischil Tamás VII.DAN (Óbudai Jutsu Kai Kan) tai-jitsu és ju-jitsu technikákat oktatott, kyusho elemekkel. Gregor László VIII.DAN (Békéscsabai JALTE) a goshinkai karate önvédelmi részéből adott ízelítőt. Gasparik Róbert III.DAN (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat) pedig az egész csapat bemelegítését vállalta magára. A magyar csapatnak Adrian Belean segített a tolmácsolásban.

 

 

A tábor oktatóinak névsorát gyarapította Doru Galan VIII.DAN a rá jellemző ju-jitsu technikákkal; Ion Chelu VIII.DAN ju-jitsu oktató; valamint nagy szerepet kapott az eszközhasználat is, Christian Wolf PEKITI TIRSIA KALI késtechnikai kombinációhoz nagy figyelem kellett. A military kempo részeként másfajta késtechnikát oktatott Ionel Cringus mester, valamint Nicolae Ababei mester pisztoly használati oktatása is nagyobb figyelmet kapott. Vasile Coroi VIII.DAN mester most a hibás mozdulatok javításában segített a táborozóknak.

Az edzőképzést Kancho Florentin Marinescu X.DAN, a Román Harcművész Szövetség elnöke irányította. Az önvédelmi hétvégét az Alic Bogdan V.DAN vezette temesvári Daisho Ki Dojo és a Hanshi Robert Manole IX.DAN irányította bukaresti Cold Steel Defense Concept szervezte meg. Amint az a beszámolóból kiderül, Manole nagymester régi ismerőse a magyar harcművészeknek, hiszen az évtizedek alatt több magyarországi tábort is vezetett, oktatott.

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL