A tánc volt a főszerepben csütörtökön este Békéscsabán

2020. július 31. 17:01 | Gyemendi Réka

Negyedik alkalommal rendezték meg a Nyugdíjas és Civil Kulturális Találkozót csütörtökön Békéscsabán, a Szent István téren. A Tánc napja alkalmából szervezett rendezvényen a néptánc, a hastánc és a társastánc is képviseltette magát.

A rendezvényt a Gulyás Miklós Tánciskola produkciója nyitotta meg. A csoport tagjai három hónap kihagyás után mindössze egy nap alatt készültek fel a fellépésre.

A Gulyás Miklós Tánciskola mai formájában körülbelül tizenöt éve működik. Fő profiluk a társastánc biztosítása felnőttek, diákok és nyugdíjasok számára.  Gulyás Miklós, a tánciskola vezetője elmondta: nagyon összetartó csapatuk van, rendszeresen járnak fellépésekre és versenyekre.

Az eseményen nem csak a társastánc, hanem a hastánc is képviseltette magát. Először az Univerzum Lányai Törzsi Hastánccsoport, majd pedig Tordai Ildikó és Csatlós Andrea kápráztatta el a közönséget keleti táncával.

Tordai Ildikó elmondta: eredetileg versenytáncos szeretett volna lenni, azonban állandó probléma volt a táncos partner hiánya. Ezután indult el a hastánc irányába, ami rögtön megtetszett neki, hiszen – elmondása szerint – a különböző eszközökkel (páldául fátylakkal) való táncnak köszönhetően nem érzi egyedül magát a színpadon.

– A duónkkal jelentkeztünk egy hastánc versenyre. A felkészülés a koronavírus-járvány idején zajlott, de még januárban kezdtük el. Azonban a versenyt a vírushelyzet miatt online rendezték meg. Miután minden bezárt, otthon, a szobában gyakoroltuk, ott vettük fel a videót és azt küldtük be a versenyre. Ezt a koreográfiát hoztuk most el élőben, premier volt, senki nem látta még a verseny zsűritagjain kívül – fogalmazott a táncos.

 

Galéria

 

A rendezvényt a Békéscsabai Városi Nyugdíjas Egyesület szervezte. Az egyesület 28 éve alakult, jelenleg közel kétszáz taggal és nyolc tevékenységi körrel rendelkezik. A csütörtöki eseményen nemcsak táncosok, hanem versmondók is színpadra léptek.

– Nagyon rövid volt az idő, körülbelül két hete tudtuk meg, hogy megkapjuk a nagyszínpadot. Egyébként az éves programunkban ez a rendezvény eredetileg egy regionális találkozó lett volna, bevonva Szolnok és Csongrád-Csanád megyét, azonban a járvány miatt ez nem jöhetett létre – fogalmazott Kölesné Vandra Éva, az egyesület elnöke, valamint az egyesület néptánc csoportjának és az Univerzum Lányai Törzsi Hastánccsoport vezetője.

Az esemény a nyugdíjas klub Néptánc és Táncmeditációs csoportjának produkciójával zárult.

További programok »

Itthon

FEL