Az akadémia szakmai vezetője elmondta, karácsony közeledtével két jótékonysági gyűjtést is szerveztek. Az elsőben plüssfigurákat gyűjtöttek a békéscsabai kórház gyermekosztályának, most pedig a szerencsétlen sorsú állatok megsegítésére fogtak össze.
– Ugyanolyan aktívak voltak a gyerekek, a hozzátartozók és a munkatársak is, mint az első gyűjtésnél, így nagyon sok olyan hasznos dolgot tudtunk összeszedni, amely a menhely lakói számára az életben maradást jelenti. Nagyon örülök annak, hogy az egész akadémia szerepet vállalt a kezdeményezésben – értékelte az összefogást Boér Gábor.
A korosztályos csapatokat négy játékos képviselte, akik a kirakodásban is aktívan részt vettek.
– Fontos volt ez a gyűjtés, hogy ezek a kutyák és macskák, akik itt vannak, minél jobb körülmények között éljenek. Elsősorban élelmet és az alváshoz szükséges meleg takarókat hoztunk a menhelyre – foglalta össze Benyovszki Botond
A menhely állatgondozója kiemelte: az adományok az ünnepek környékén megsokszorozódnak, de egész évben szükség van a segítségre.
– Jelenleg a száraz és a nedves táp a fontos a kutyusoknak, alájuk pedig meleg takaró vagy ágyneműhuzatra van szüksége a menhelynek. Emellett irodai kellékekre is szükségünk van, amelyek segítségével ki tudják tölteni az adminisztrációs, vagy a legjobb esetben az örökbefogadási papírokat – Kovács-Zemen Viktor.
A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia nem először járt a Békéscsabai Állatvédők otthonában, az egyesületnél már hagyomány, hogy rendszeresen ellátogatnak a nehéz sorsú négylábúakhoz.