A Szent István téren ásított az inas – Flashmobbal indult a Munkácsy Feszt

2024. szeptember 26. 15:46 | D. Nagy Bence

Rendhagyó flashmobbal vette kezdetét a Munkácsy Feszt csütörtökön, Békéscsabán. A háromnapos rendezvény nulladik napján az Andrássy Gyula Gimnázium diákjai mozaikokból állították össze Munkácsy Mihály egyik legismertebb képét, az Ásító inast.

Bár elsőre akár úgy is tűnhetett, de nem tüntetni gyűltek össze a Szent István téren azok a fiatalok, akik táblákkal a kezükben érkeztek a városháza elé. A Munkácsy Feszt csütörtöki, nulladik napján helyi diákok egy rendhagyó flashmobbal, úgynevezett "fest-mobbal" lepték meg a csabai légteret használó szárnyasokat, drónokat és repülőket: tevékenységük eredménye ugyanis elsősorban madártávlatból volt értékelhető.

Fotó: Bere Mátyás/behir.hu

 

– A mai alkalom tulajdonképpen nem újdonság, hiszen ezt a képet – amely Megyeri-Horváth Gábor festőművész alkotása Munkácsy eredetije alapján – tíz évvel ezelőtt, a Csabagyöngye megnyitása után már a magasba emelték az evangélikus gimnázium diákjai az épület aulájában – idézte fel Szente Béla, a hivatalosan pénteken induló kulturális fesztivál legtöbb programjának helyet adó Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója.

Fotó: Bucsai Ákos/behir.hu

 

Hogy miben is állt a performansz lényeg, azt a diákokat felkészítő pedagógus osztotta meg stábunkkal.

– A gimnázium közel 700 diákjai közül 100 önként jelentkező fiatal segítségével valósulhatott meg a projekt. Az Ásító inast – melyet száz egyenlő darabra vágak, hiszen óriási képről beszélünk – először szerdán, az iskolai próbán emeltük a magasba – osztotta meg Buzás Edina, az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium magyar-angol szakos tanára.

A próba minden bizonnyal jól ment, ugyanis végül a „nyílt színen" is siker koronázta a diákok törekvését.

Galéria

 

További programok »

FEL