A sportegyesületekkel kötött együttműködési megállapodást a 104 Rádió 1

2018. november 23. 11:57 | Kovács Andrea

Békés megye sportéletének támogatása céljából együttműködési megállapodást kötött a nemzeti bajnokságok első és másodosztályban szereplő csapatsport egyesületeivel a 104 Rádió 1.

Benkó György, a rádió ügyvezető-tulajdonosa elmondta: a hazai mérkőzések teljes körű reklámozásával az eredmények folyamatos ismertetésével és a csapatok életébe betekintést nyújtó interjúk révén összesen 8 békéscsabai, békési, illetve orosházi sportegyesületet támogat a rádió.

Benkó György hozzátette: valamennyi sportcsapat hazai bajnoki mérkőzését a jövőben hirdetni fogja, illetve az idegenbeli mérkőzések eredményeiről szinte azonnal tájékoztatják a hallgatókat. Emellett a csapatokkal kapcsolatos fontosabb eseményekről a hétvégi: Közélet, kultúra, sport című magazinműsorukban számolnak be.

Azt a célt tűzték ki, hogy ne csak a hazai bajnoki mérkőzések pontos időpontja és helyszíne jusson el minden emberhez Békés megyében, hanem a mérkőzések eredményei, a bajnokságok állása és a csapatok életében zajló események, érdekességek is – tájékoztatott a rádió ügyvezetője.

További programok »

FEL