Pénteken öt szett a román élcsapat ellen Lugoson
Az újjáépülő MBH-Békéscsaba péntek délután lejátszotta első mérkőzését a lugosi nemzetközi felkészülési tornán: Nagy Péter együttese azzal a Brassóval nézett szembe, amely az előző szezonban a negyedik helyen zárta a bajnokságot.
Mint írják a közösségi oldalukon: a BRSE kezdőjében kizárólag új szerzemények (valamint Kertész Petra) kaptak lehetőséget, az első szettet pedig nyolc ponttal meg is nyerték a csabaiak. A másodikban átvette az irányítást a CSM, a Békéscsabába pedig szép sorjában érkeztek a pályára a fiatalok, a fordítás azonban nem jött össze. A harmadik etapot ismét meggyőző különbséggel hozta BRSE, a negyedikben viszont nem sikerült lezárni a meccset és a Brassó fordított. Az ellenfél aztán a ráadásra is átmentette a lendületet, amit így be is húzott, ám a csabai lányoknak így sincs szégyellnivalójuk.
Eredmény: CSM Brasov–MBH-Békéscsaba 3:2 (-17, 13, -16, 21, 4)
Parádés fordítás és győzelem a házigazda ellen szombaton
Igyekszik kihasználni a felkészülési időszakot az MBH-Békéscsaba, ugyanis a csapat péntek után szombaton is ötszettes maratonon vett részt – olvasható a gárda közösségi oldalán a rövid beszámolóban.
A forgatókönyv és az eredmény azonban másként alakult az egy nappal korábbihoz képest: ezúttal a lugosiak két szoros szett után 2:0-ra vezettek, ám ekkor a csabaiak megrázták magukat és először szépítettek, majd egyenlítettek, a túlórában pedig a győzelmet is megszerezték.
A BRSE legeredményesebb játékosa a 29 pontos Iman Isanovic volt.
Eredmény: CSM Lugoj–MBH-Békéscsaba 2:3 (23, 23, -16, -19, -10)