A reformáció emlékéve - Ülésezett az ünnepi rendezvényeket előkészítő emlékbizottság

2016. október 14. 08:32 | Mikóczy Erika

 

Orbán Viktor kormányfő elnökletével az Országházban tartotta őszi ülését a Reformáció Emlékbizottság csütörtökön - tájékoztatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.

Havasi Bertalan úgy fogalmazott, a munkaülés mérföldkövet jelent a reformáció 500 éves jubileumának előkészítő munkájában, a tervezés után a megvalósulás szakasza következik. Az ülésen egyházi és állami vezetők számoltak be az eddig megvalósult tervekről és a jeles évforduló lehetőségeiről, kihívásairól.

Közölte: az ülésen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a bizottság ügyvezető elnöke hangsúlyozta: "az 500 évvel ezelőtt indult reformáció kultúrtörténeti jelentőségű esemény. A jubileumi évben Európa szellemi-lelki megújulásának erre a fontos forrására emlékezünk. Nem valamely más vallási közösséggel szemben ünneplünk, hanem azt az értéket méltatjuk, melyet a reformáció adott a magyarságnak és Európának. A nemzeti nyelvű bibliafordítások erősítették a nemzeti kultúrákat és öntudatot, így számos történelmi válsághelyzetben járultak hozzá a közösség megmaradásához. A reformáció olyan erő, ami létfontosságú értékeket adott a magyar családoknak, a magyar településeknek, Magyarországnak és a Kárpát-medencei magyarságnak".

Az emlékbizottság ülésén Szabó István, a Magyarországi Református Egyház püspöke, valamint Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a reformáció által 500 évvel ezelőtt elindított szellemi, kulturális, társadalmi folyamat hatásáról, értékeinek megbecsüléséről és gazdagításáról beszélt. Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a határon túli, Vass Zoltán, az Észak-Amerikai Magyar Református Diaszpóra lelkésze a tengeren túli magyarság gazdag programjáról és megemlékezéseiről számolt be - tájékoztatott a sajtófőnök.

Hozzátette, Hafenscher Károly miniszteri biztos az eseményen kiemelte, hogy az elmúlt két évben a bizottság 552 programot és projektet támogatott és a 2017. évi nagy rendezvényeken túl több mint 400 projektet fog támogatni. A kulturális, művészeti, tudományos és közösségi programok célja az 500 éves évforduló méltó megünneplése. A bizottság által támogatott és létrehozott programok egyaránt megjelennek a Kárpát-medence aprófalvaiban és nagy városaiban, megszólítva minden generációt. A jubileumi programok központi megnyitója 2017. január 6-án lesz a Művészetek Palotájában - mondta.

Az emlékbizottságot az egyetemes reformáció kezdetének 500. évfordulójához kapcsolódóan a 2017-es jubileumi év ünnepi rendezvényeinek előkészítésére hozták létre. Az alakuló ülést 2014 januárjában Orbán Viktor nyitotta meg a Parlamentben. A kormányfő akkor azt mondta, a reformáció a magyarságnak olyan nemzeti kincset adott, amely felekezetre való tekintet nélkül mindenkié.

Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár, a reformáció elindítója 1517. október 31-én tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára.

Forrás: MTI

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

FEL