A pörkölt is lehet hungarikum

2016. június 10. 11:03 | Fekete Kata

A június 14-18-a között tartó Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé egyik fontos része a hungarikum kiállítás, amelyet idén nem a sportcsarnokban, hanem a városközpontban tartanak.

– Szeretnénk megismertetni az ide látogatókkal, az itt lakóknak pedig felhívni a figyelmét arra, milyen értékek veszik őket körül – mondta Bora Imre főszervező. – A Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás már olyan színvonalas, hogy bátran kivisszük a Szent István térre is. Az országhatáron innen és túl több mint hetven kiállító jelentkezett, éppen ezért sok nemzeti érték, hungarikum, helyi érték, helyi értéktár fordul majd elő. Hagyományőrző együttesek és gyerekprogramok is lesznek a fesztiválon, éppen ezért érdemes lesz kilátogatni Békéscsaba főterére június 17 és 19. között.

Békés megye már adott hungarikumot az országnak. A szervezők abban bíznak, hogy a kolbász után a pörkölt is azzá válik. Ha pedig éppen a csülökpörköltöt nevezik majd hungarikumnak, az ismét Békés megye dicsőségévé válik.

FEL