Idén is teltházas érdeklődés mellett zajlott a Nemzeti Adókonzultáció, ahol a Pénzügyminisztérium, a NAV, valamint a vállalkozókat képviselő szakmai szervezetek és a legjelentősebb tanácsadó társaságok szakemberei, adószakértők, számviteli szakemberek vitatták meg a magyarországi adórendszer és adóztatás helyzetét és aktuális kérdéseit.
Az esemény fővédnöke, Varga Mihály, pénzügyminizster nyitóelőadásában az adórendszert az egyik meghatározó versenyképességi tényezőként jellemezte, hozzátéve, hogy Európában Magyarország az élmezőnyben, hetedik helyen áll a nemzeti adórendszerek versenyképességi rangsorában, az amerikai Tax Foundation nemrégiben publikált adatai szerint. A pénzügyminiszter a 2025-ben várható adóváltozások közül kiemelte, hogy a tervek szerint a kormány megduplázza a családi adókedvezményt, folytatja az otthonteremtés támogatását, továbbá még egyszerűbbé válhat az adminisztráció, és több adónem is megszűnhet.
Az idei konzultáció egyik központi kérdése volt az adóztatás digitalizációja, aminek szakmai körökben alapvetően kedvező a fogadtatása, ugyanis az egyszerűbb ügyintézés, az adóhivatal által gyűjtött adatok hozzáférhetősége jelentősen megkönnyíti az adózásiteendőket, támogatja a magánszemélyek adózását, a gazdálkodók ügyvitelét és a könyvelők, tanácsadók munkáját is.
Ugyanakkor megfogalmazódott az az elvárás, hogy az új és világszerte terjedőben lévő online technológiák és szolgáltatások használatához elengedhetetlen a vállalkozók felkészítése, amit oktató videók, kézzel fogható tájékoztatók, képzési kurzusok bevezetésével lehetne elérni. Ebből a célból a szakmai szervezetek együttműködést kínáltak a NAV-nak.
Ugyancsak hangsúlyos témaként szerepelt a valós idejű és tranzakció szintű adatok felhasználása, ami nemcsak a szolgáltatások fejlesztésében, hanem a kockázatelemzés révén célirányosan végzett ellenőrzésekben, és az adózókat támogató eljárásokban is hasznosul.
A résztvevők kétségtelenül előnyösnek minősítették azt az adóhivatali szemléletet és hozzáállást, aminek fókuszában már nem a hatóság, hanem az ügyfelek – beleértve a magánszemélyeket és a gazdálkodókat – állnak. Ennek új elemeként jelenhet meg az úgynevezett adategyeztetési eljárás, ami lehetőséget ad a cégeknek arra, hogy a hibás vagy ellentmondásos adatszolgáltatás alapján feltárt devianciákat, még az esetleges ellenőrzés megindítása előtt tisztázzák.
A Nemzeti Adókonzultáción a Pénzügyminisztérium és a NAV előadásai mellett, a szakmai közönség megismerhette a PwC Magyarország, a Deloitte, a KPMG, az RSM Hungary, az Andersen, az AUDAX, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara, a Vállalkozók Országos Szövetsége, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete, a FIVOSZ, a Digitális Magyarország Ügynökség, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, az IBM, az OTP, a Számlázz.hu, a Krones Hungary és a Saldo képviselőjének adózással kapcsolatos véleményét, javaslatait is.
A részletes beszámoló hamarosan megjelenik a NAV honlapján (www.nav.gov.hu).
Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal