A nordmann fenyőt veszik a legtöbben karácsonykor

2017. december 18. 19:06 | behir.hu

A leginkább keresett nordmann fenyő métere hat-, hét- vagy nyolcezer forintba kerül, és hasonló összegre lehet számítani, ha a legújabb kedvencből, a nordmann konkurensének számító kolorádói jegenyefenyőből szeretne vásárolni valaki - mondta el a Magyar Nemzetben Kiss Levente, a Csapi kereskedelmi igazgatóhelyettese.

A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága három elárusítóhelyén jellemzően a lemért fák után kell fizetni. Az árusok őstermelők, többségük Zala megyéből, Nagykanizsa, Surd, illetve Somogyból Csurgó, Zákány és Gyékényes környékéről hozza az általuk nevelt és kivágott növényeket Budapestre.

Az elegánsnak, a lakás ékességének is tartott sokféle ezüstfenyő ára jellemzően 5000 forint körüli összeg, a lucért pedig 3-4 ezer forintot kell fizetni. Utóbbi mintha az elmúlt években visszaszorulóban lenne, pedig aki karácsonyra ilyen fát állít a lakásába, annak nem kell lemondania a hamisítatlan fenyőillatról – írja a lap.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL