A néző írja a történetet

2016. július 1. 15:38 | Zsíros András

Playback, azaz visszajátszás. Olyan színházi formát jelöl a kifejezés, ahol nincs előre megírt darab, az előadások ugyanis a nézők által elmondott személyes történeteket jelenítik meg rögtönzött formában. Az egyre népszerűbb önismereti játékot az ország számos pontján ismerik. A társulatok hatodik alkalommal tartanak találkozót, aminek a Csabagyöngye Kulturális Központ ad otthont egész hétvégén.

Élete első ötezer forintos bankjegyének elvesztését és kalandos visszaszerzését mesélte el Herczeg Tamás, a kulturális központ igazgatóhelyettese, amit aztán a Sorsfonó Társulat tagjai előadtak. A playback színházi találkozó résztvevői saját történeteik színpadi megelevenítését látva tapasztalhatták meg, mit képes nyújtani ez a különleges játék. „Felszabadultságot, nyugalmat, ami fellendíti a mindennapokat” – fogalmazta meg Pataki Kitti, a társulat egyik tagja.

A sajátos önismereti módszer személyes történetek, de mint kiderült, akár álmok megjelenítésén keresztül is képes hatni. Dr. Parádi József pszichoterapeuta először a saját álmait néztem meg így. Elmondta, lenyűgözte, milyen sokat adnak az álmok, ha a playback színház színpadán megjelenítik őket. Ezen felbuzdulva hozta létre az Álomszínházat, ami jelenleg is működik az R.S.9 Színházban, Budapesten.

A találkozó egyik célja a módszer megismertetése és népszerűsítése. A vasárnapig tartó előadások éppen ezért nyitottak, azokra a közönséget is várják – mondta el Novák Magdolna, a Sorsfonó Önismereti Egyesület elnöke. Ritkán játszanak persze ilyen nagy tömeg előtt, gyakoribb, hogy kisebb társaságban, vagy akár csak maguk vannak együtt. „Akkor aztán nagyon mély történetek vannak” – tette hozzá.

Akár terápiás jellegű hatása is lehet, ha valaki ezen keresztül talál rá egy élethelyzet megoldására. Ahogy az egyesület elnöke megfogalmazta, ha a pszichodráma a gyógyszer, akkor a playback a gyógynövény.

További programok »

FEL