A nap sztorija – A palacsinta története

Melyik az az étel, amelyik jó édesen és sósan, hidegen és melegen fogyasztva, tejszínhabbal vagy éppen sajtszósszal tálalva, lekváros, húsos, kakaós, fahéjas, sajtos, mogyorókrémes, zöldséges vagy éppen túrós töltelékkel? Természetesen mindannyiunk kedvence a palacsinta, melynek ma van a világnapja. Ez egy olyan finomság, mely megérdemli, hogy egy teljes napot neki szenteljünk és akár még a „mindegymilyen” és „ezerhuszonkettedik” diétánkat is feladjuk miatta. Tartsanak velünk, hogy megtudhassák, hogy mi köze van a palacsintának a böjthöz, megismerjék a remek tésztaétel történetét és két magyar klasszikus eredetét!

 

A világnap története

 

Húshagyó kedd 41 nappal előzi meg a húsvéti ünnepeket, és a korlátok nélküli étkezést a világ legtöbb keresztény országában az utolsó napig, – ami idén március 5-ére, vagyis a mai napra esik – kihasználják az emberek. Ugyanis a néphagyomány szerint húshagyókeddig minden olyan elspájzolt élelmiszert el kellett fogyasztani, amit a másnapi hamvazószerdával kezdődő negyvennapos böjt alatt tilos volt enni.

Lényegében emiatt tartják a Palacsinta Világnapját, hiszen ez az utolsó lehetőség, hogy a tojás, a vaj, a tej és a zsiradék valamilyen finomság formájában a tányérokra kerüljön. A palacsinta azért került képbe, mert a hozzávalóit nagyrészt a három felsorolt alapanyag teszi ki. Ami pedig hiányzik, az a szóda, a liszt és a só, ami a legtöbb háztartásban általában rendelkezésre áll, vagy olcsón beszerezhető.

 

A palacsinta története

 

A palacsinta elődje valószínűleg az egyik legrégebben elkészített gabonás fogás lehetett. Régészeti leletek bizonyítják, hogy ezelőtt 30 ezer évvel a kövekkel megőrölt lisztet vízzel összekeverték, és forró kövön vékony lepényt sütöttek belőle. A fogás végigkísérte a történelmi korokat, az ókori görögök és rómaiak lakomáikon mézzel édesítve ették, a legionáriusok pedig hússal tették táplálóbbá.

 

Márai – Gundel palacsinta stílusosan tálalva (forrás: femcafe.hu)

 

Európai elterjedése a római légiók nyomán a Duna-medencéje majd német, francia és angol területek felé történt. A kutatások szerint már 1439-ből megtalálhatóak az első feljegyzések, melyben egy recept leírása is olvasható. Az első magyar nyelvű leírás a palacsintakészítésről, a 16. század végén az erdélyi fejedelmi udvar főszakácsának írt szakácskönyvében található.

Az étel latin neve placenta, vagyis lepény volt, ebből származik palacsinta szavunk, mely a középkorban román közvetítéssel került át nyelvünkbe.

Ahogyan elindult világhódító útjára, úgy változott egyes nemzeteknél az összetevők listája, és ez a különbözőség a mai napig megmaradt. Gondoljunk csak arra, mennyire különbözik a mi palacsintánk az amerikai palacsintától, amibe sütőport is tesznek, így sokkal sűrűbb, vastagabb tészta kerül a serpenyőbe, majd a tányérra.

Ezzel szemben hazánk lakossága mindig is élen járt a spórolásban, így a takarékoskodó lángos- és palacsintasütők kifejlesztették azt a módszert, amellyel szinte leheletvékony palacsintákat tudtak sütni.

Azonban nemcsak az amerikai és a magyar palacsinta különbözik egymástól, minden nemzetnek megvan a sajátja. Franciaországban például élesztővel készül, míg Oroszországban élesztő és hajdina vagy búzakorpa adja a tészta alapját, Malajziában pedig igen különleges, zöld palacsintával találkozhatunk, ami a pandanlevélnek köszönheti szokatlan színét. Ahány ország, annyi palacsintatészta, a töltelékek végtelen lehetőségéről már nem is szólva.

 

Magyar hagyományok és két klasszikus

 

Ahogy már említettük Magyarországra jellemző a nagyon vékonyra sütött tészta, amit tojásból liszttel, tejjel, csipetnyi sóval, esetleg pici cukorral és szódavízzel kevernek ki. Tölteléke változatos, a magyar szájnak leginkább a cukros kakaópor, a lekvár, a mazsolás túró és a fahéjas cukor a kedvence. A sós palacsintákat darált hússal, gombával, zöldségekkel töltik.

 

Hortobágyi palacsinta díszes abroszon (forrás: mindmegette.hu)

 

A magyar gasztronómia két palacsintás zászlóshajója a Gundel és a Hortobágyi, melyek eredetét nem sokan ismerik.

Kevesen tudják, hogy a Gundel-palacsintát eredetileg Márai Sándor felesége, Matzner Lola találta ki. Egy Márai-darab premierjét követően a Gundelben tartottak bankettet, Lola pedig egy régi családi receptet felújítva elkészíttette saját desszertjét, a dióval, mazsolával, cukrozott narancshéjjal töltött csokoládés palacsintát. Gundel Károlynak annyira ízlett az édesség, hogy Márai-palacsinta néven felvetette a étterem állandó étlapjára. A Márai házaspár emigrációja után az államosított étteremben ez a név az étlapon sem szerepelhetett, így az egykori tulajdonos után Gundel-palacsintára kellett átkeresztelni.

A hortobágyi palacsinta, neve ellenére valójában nem a Hortobágyról származik, az 1958-as brüsszeli világkiállításra találta ki egy magyar szakács, nevét egyszerű marketingfogásként kapta a kifejezetten a kiállításra kreált összevágott borjúpörkölttel készített étek. Egyedi íze, könnyű elkészítése miatt hamar népszerű étellé vált. A kommunista éra gasztronómiájának kirakatétele volt, mely túlélte a rendszerváltást. Sőt, kétes hírű éttermek ma is kedvenc „maradékzanzásító” terméke, melyet friss fölös mártással és szárított petrezselyemmel tálalnak.

Isten éltesse a palacsintát és a palacsintaimádókat!

 

Megosztás:

Címke: ,