A nap sztorija – 45 éves Schell Judit

2018. április 16. 11:05 | Diós Zsolt

Korunk egyik legjobb színésznője 1973. április 16.-án született Debrecenben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1995-ben végezte el, majd azonnal a Radnóti Miklós Színház művészeként kezdte a pályát. Nyolc évad után 2003-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, 2012 óta pedig a Thália Színház tagja. Idén elvállalta a  Duna Televízió Eurovíziós dalválasztó műsorának A Dal 2018 zsűritagságát, ahol őszinteségének köszönhetően fel is került az összes bulvárlap címoldalára, hiszen a Tolvai Reninek nevezett celebecske nem tudván feldogozni a kritikát beszólt a Jászai Mari-díjas színésznőnek. De ne szaladjunk ennyire előre.

Schell Judit nővérével és két fiú féltestvérével a Cívisvárosban nevelkedett. Édesanyja néptáncolt és tornázott, édesapja versenyszerűen tornázott, majd később a Debreceni Csokonai Színház táncosa lett.

Hét éves volt, amikor szülei elváltak. Öt évig Barbinek Péter szintén Jászai Mari-díjas kiváló színészvolt a nevelőapja.
Nagyon korán, már 3 évesen elkezdett sportolni. Így az alapfokú tanulmányait sport tagozatos iskolában végezte. Az évek alatt balettozott, lovagolt, versenytáncolt, szertornázott és tollasozott.

A debreceni Ady Endre Gimnázium irodalom-dráma tagozatra járt, ezért a gyermekkori álomszakma, a tánctanár helyett a színészet mellett döntött, de a Színház- és Filmművészeti Főiskola mellett jelentkezett a tánctanári képzésre is. Szerencsére felevették a Színművészetire, melyet 1995-ben végezte el. Tanárai Kapás Dezső és Horvai István. Osztálytársai között volt Marozsán Erika, Kamarás Iván, Hajdú István, Fekete Ernő és Kéri Kitty.

A főiskola alatt 1993-ban szülte meg első gyermekét, Lászlót. Az édesapával megromlott a kapcsolata ezért elváltak.

Az országos ismertséget a Szomszédok című szappanopera hozta meg a számára, melyben Mátrai Gabi ügyvédnőt játszotta, aki természetesen ráhajtott a korszak Don Juanjára, Mágenheim doktorra (Kulka János). A többiekkel ellentétben neki össze is jött, elcsábította az orvost.

A főiskola után a budapesti Radnóti Miklós Színházhoz szerződött. Nyolc év után, 2003 tavaszán Jordán Tamás hívására a Nemzeti Színházba szerződött.

2005-ben megkapta élete első filmes főszerepét a Csak szex és más semmi című filmben, mely szakmai és közönségsikert hozott a számára.
2004-ben a Merlin Színházban ismerkedett  meg a szintén színész Schmied Zoltánnal, akivel azóta is boldog kapcsolatban él. Két gyermekük született Boldizsár 2008 januárjában, Borbála pedig 2012 februárjában.

Zoltán, Judit és Borbála

Számtalan díja közül kiemelkedik a Jászai Mari-díj, a Kritikusok díja, a Monte Carlo Filmfesztiválon kapott legjobb női főszereplő díja a Csak szex és más semmiben nyújtott alakításáért illetve a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje.

De ugye kishazánkban elismerésekkel nem lehet felkerülni a legnagyobb példányszámú bulvárlapok címoldalára. Oda botrány kell. Na, idén ez is megérkezett.

A művésznő idén első alkalommal elvállalta a  Duna Televízió Eurovíziós dalválasztó műsorának A Dal 2018 zsűritagságát.

 

Történt, hogy a műsorban az exmegasztáros (ez ma hazánkban egy mértékegység) Tolvai Reni elénekelte dalocskáját Schell Judit pedig kendőzetlen őszinteséggel fejtette ki véleményét a látottakról. Kritikus szavakkal illette öltözékét és tánctudását is. Tegyük hozzá jogosan.

Az énekesnő, akinek fogyásairól és hízásairól élőben tudósít a média egy része a színpadon csak mosolygott, majd kiesése után elviharzott az MTVA stúdiójából és később az Instagarmján állt hozzáillő, igazán nemes bosszút: kivágott egy kellemetlen részletet a műsorból, amikor Schell Judit éppen köhögő rohamot kapott. Később elnézést kért és remélhetőleg ma egy kamionnyi bon-bonnal ő is felköszönti a művésznőt.

Isten éltesse Schell Juditot!

További programok »

FEL