A Nagydobronyi Gyermekotthon lakóival készítettek kolbászt békéscsabaiak

2023. február 25. 06:21 | behir.hu

Összesen 240 ezer forint támogatás érkezett az ukrajnai Nagydobronyba, ahol az adományból sertés, a sertésből pedig kolbász készült.

A békéscsabai Bonnyai Sándor, aki évek óta segíti a nehézsorsú kárpátaljai gyerekeket, pénteken este posztolt arról, hogy egy villamossági szaküzlet vezetőjének, valamint két támogatónak köszönhetően 240 ezer forintból vásároltak egy sertést Nagydobronyban, melyet két nap alatt dolgoztak fel a településen.  A mintegy 330 kilogramm súlyú állat feldolgozásában a gyerekek maguk is segítettek. 

"Ma egy éve annak, hogy valami megváltozott: S nincs is más dolgunk, mint hitből építkezni, reménységgel cselekedni, tenni a kötelességünket" – emlékeztetett a szociális munkásként tevékenykedő Bonnyai Sándor arra, hogy egy éve robbant ki az orosz-ukrán konfliktus.

 

További programok »

Itthon

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:22
FEL