A mellrák és a prosztatarák szűrés fontosságát hangsúlyozzák a hídsétán

2017. október 1. 15:02 | behir.hu

A mellrák és a prosztatarák szűrővizsgálatainak fontosságára és az egészséges életvitelre hívja fel a figyelmet az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen és a MentsManust! - Movember Magyarország közös akciója, amelynek részeként megtartják a szokásos hídsétát a Lánchídon vasárnap délután – írja az MTI. Mezőberényben október 7-én 16 órától indít rózsaszín sétát a Magyar Rákellenes Liga Mezőberényi Alapszervezete.

Az eseményt a nemzetközi mellrákellenes hónap első napján rendezik Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián és a Lánchídon. Ismeretterjesztő beszélgetéseket, szakmai előadásokat tartanak, majd a rendezvényt a közös séta követi a rózsaszínre és kékre világított Lánchídon - tájékoztatta a Movember Hungary Mozgalom az MTI-t.

Mint írták, az emlő- és a prosztatadaganatos megbetegedések kiemelkedő helyet foglalnak el a súlyos betegségek között. A magyar rákdiagnosztika és rákgyógyítás kiemelkedő szakemberei a Mire várunk még mindig? elnevezésű programon a többi között arról beszélgetnek a résztvevőkkel, hogy milyen lehetőségek vannak a betegségek kockázatának csökkentésére, a gyógyulásra, valamint arról, hogyan lehet egészségtudatosan élni.

A közleményben idézték Jó Mariannát, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen vezetőjét, aki kiemelte: a mellrákot teljességében nem lehet megelőzni. Mivel minden 8-9. magyar nő találkozik ezzel a betegséggel, nagyon fontos a mammográfiás szűrővizsgálat nyújtotta minél korábbi diagnosztizálhatóság, az egészségtudatosság, és tudni, melyek az ezt segítő hiteles információk.

"Ebben az évben először fognak össze a nők a férfiakkal, és a társadalom figyelmének felkeltése érdekében közösen világítják ki a budapesti Lánchidat" - tette hozzá.

Honti Dániel, a MentsManust! alapítója szerint minden novemberben csatlakoznak a Movember nemzetközi mozgalmához, amely a prosztatarák veszélyeire hívja fel a figyelmet. Több mint nyolc évnyi tapasztalattal kijelenthető, hogy a férfiaknál a figyelemfelkeltést nem csak egy betegségre kell koncentrálni, az orvoshoz járás tabuját is le kell dönteni és fel kell hívni a figyelmüket arra, hogy az öngondoskodás, az egészségtudatos életmód életet menthet.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL