A csendes, téli erdőkben messzebbre hallatszanak a hangok, mint a többi évszakban. Ha leülünk a Maros partján és kicsit hallgatózunk, akkor szinte biztos, hogy kis idő múlva megüti a fülünket a marosi erdők legnagyobb harkályának, a fekete harkálynak a rikoltása. Meghallhatjuk a nagy fakopáncsok élelemkereső kopogtatását is.
Ha teljesen megnyugodott körülöttünk a természet, akkor nagy valószínűséggel felfigyelhetünk egy éles, nagyon hangos, csettegő kis madárhangra. Bár sokszor az emberhez egészen közelről szól a csettegés, hiába tudjuk betájolni, hogy honnan jön a hang, mégsem látjuk a gazdáját. Ez azért van így, mert a hazánkban előforduló egyik legkisebb méretű madár, az ökörszem a hang tulajdonosa, aki ráadásul igen jó rejtőszínnel is rendelkezik. Tollazata vörösesbarna alapszínű, mely a barna megannyi árnyalatát mutató apró sávokkal, foltokkal tarkított. Testhossza mindössze 9 cm, súlya pedig alig 6-8 gramm. Alapvetően a hegy- és dombvidéki erdős területek költőfaja, a tél közeledtével azonban jellemzően kóborlásba kezd, és az alacsonyabban fekvő területek felé húzódik. Ennek köszönhető, hogy november folyamán már sokfelé találkozhatunk ökörszemekkel a Maros-menti erdőkben is.
A romániai hegyekből, a Marost kísérő erdőket, mint ökológiai folyosót követve érkeznek hozzánk ezek az erdei apróságok. Fészkelőhelyként is előszeretettel választják a hegyi patakok alámosott, gyökerekkel átszőtt partoldalát. A Maros mentén is sokszor a meredek, szakadt partoldalakon lelógó, kusza gyökerek közül, vagy éppen a folyó által lerakott uszadékfa-rakások sűrűjéből hallhatjuk jellegzetes hangjukat. Ha tüzetesebben figyeljük a helyszínt, akkor egy távcső segítségével azért legalább néhány pillanatra biztosan megpillanthatjuk az ökörszemeket. Mint örökmozgó kis barna gombócok, folyton ugrálva, bujkálva kutatják apró rovarokból álló élelmüket, átvizsgálva a legapróbb kis kéregrepedést, hasadékot is az ágak között.
Forrás: KMNP
