A Magyar NyelVért és Gasztrokultúráért Egyesület irodalmi félórája a BSZC-ben

2021. november 5. 09:56 | Csiffáry Zsuzsanna

Az 1849 októberi események gyulai történéseivel kezdődött az az irodalmi félóra, amit a közelmúltban a Magyar NyelVért és Gasztrokultúráért Egyesület a Békéscsabai Szakképzési Centrum három tagintézményének diákjaihoz vitt el.

Az aradi vértanuk, a velük együtt fogságba ejtett katonák 1849 augusztusától gróf Wenckheim József, a kastély és a gyulaiak vendégszeretetét élvezhették. Ott történt meg az a legendás fegyverletétel, amelynek során egy osztrák katona is súlyosan megsérült – hangzott el a Magyar NyelVért és Gasztrokultúráért Egyesület előadásában.

A diákoknak az 56-os eseményeket és azok békéscsabai vonatkozásait is felidézték. Fekete Pál, Békéscsaba díszpolgárának hős helytállása mellett, szó volt a szabadság eszeméért mártírhalált halt fiatalokról, Mány Erzsébetről és Farkas Mihályról.

Réger Wanda színésznő kiemelte, ezeket aszörnyűségeket is tudniuk kell a diákoknak, hogy soha ne történhessen meg újra.

 

Fotó: behir.hu

 

Mucsi Balázs a Békéscsabai Szakképzési Centrum igazgatója elmondta, hogy a minőségi szakképzésen túl fontosnak tartják a teoretikus tantárgyak, elemek megmutatását a fiatalság számára. 

– Három iskolánkban csatlakozott ahhoz a programhoz, amelynek részeként a '48-49 es szabadságharc vagy az '56-os eseményeken történtekből az irodalom eszközeival kaphattak ízelítőt. Hálásak vagyunk, hogy egy helyi szervezet hozta el hozzánk a műsort, a tanulók visszajelzései is pozitívak – tette hozzá Mucsi Balázs. 

Horváth Szabolcs a Magyar NyelVért és Gasztrokultúráért Egyesület elnöke hozzátette: az irodalmi félóráik lényege, hogy a diákok tájékozottabbá váljanak a helytörténettel kapcsolatban. Céljuk továbbá, hogy hazánk máig élő, lélegző kincsét, a szép magyar nyelvet használva, halhatatlan költőink verseivel fűszerezve juttassák el az üzenetet a diákoknak. 

További programok »

FEL