A show alatt az egyesület versenyzői légtornát, akrobatikát és táncos mozdulatokat ötvöztek. A sportolók különböző országok zenéire mutatták be tudásukat, csapatban, duóban, vagy akár egyéniben is. A Csabagyöngye Kulturális Központ zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel, akik ámulattal figyelték a versenyzők összes mozdulatát.
– A tavalyi világversenyek okán elmaradt a decemberi évzáró gálánk, ezt most pótoljuk be, viszont én nagyon szeretnék nyáron is egy ilyen félév zárót/nyitót tartani, mert annyira szeretek erre felkészülni, és a gyerekeken is azt veszem észre, hogy nagyon élvezik. Jó dolog, miért ne csinálhatnánk évente kétszer? Már be is írtuk ceruzával a naptárba a következő időpontot – fogalmazott Varró Renáta, az egyesület elnöke.
A versenyzők minden évben nagyon készülnek és nagyon várják, hogy bemutathassák, azt, amit tudnak a családtagjaik és barátaik előtt, köztük Beréné Juhász Evelin magyar bajnok, Európa- és világbajnok versenyző is, akinek ez volt a második gálája. Most az ő családja is eljött, hogy megnézze.
– Jó pár évre nyúlik már vissza a gála hagyománya. Ilyenkor az egész egyesületünk fellép, nemcsak az egyes csoportok, hanem az összes. Itt van mindenki, itt van mindenkinek a családja is. Nekem ez lesz a második gálám, iszonyatosan vártam már, ugyanis idén az én családom is el tudott jönni. Ebben az a nagyon szuper, hogy mindig különböző témákat dolgozunk fel, és ilyenkor mindenkinek lehetősége van bemutatni azokat az elemeket, koreográfiákat, amelyeket igazán szeret – tette hozzá.
Amióta működik az egyesület és amióta versenyeznek, a 2024-es esztendő volt a legsikeresebb, hiszen nagyon sok érmet szereztek a versenyzők az Európa- és világbajnokságon is egyaránt. A cél tehát egyértelmű: ezeket az eredményeket túlszárnyalni ebben az évben.