A legkisebb és legnagyobb szavazókörök Békéscsabán

2024. június 9. 17:30 | Bere Mátyás

A választások napján a legkisebb és legnagyobb szavazókört is meglátogattuk Békéscsabán. A legkisebb, az 54-es számú szavazókörben nem volt túl nagy a nyüzsgés, amikor ott jártunk, a legnagyobb szavazókörben, a 62-esben már annál inkább.

 

 

Az 54. számú szavazókör a város külső területén, a Kerek tanya 637-ben kapott helyet. Itt mindösszesen 162 ember voksolhat. Ezzel szemben a 62. számú, a Lencsési út 136-ban lévő szavazókörben 1 159 állampolgárt várnak a nap folyamán.

A Kerek tanya 637-ben a szavazókör elnöke, Szilágyi Gábor József elmondta, hogy bíznak egy magasabb részvételi arányban.

Ebben a szavazókörben az egyik szavazó elmondta, hogy ő egy helyi kistermelő. Kiemelte: fontos a jövő, ugyanúgy, ahogy a múlt. Úgy tartja, hogy ahol elvesznek a tradíciók, ott kilyukad az idő és elpereg a múlt. 

 

 

A 62. számú szavazókör elnöke Gerlecz István elmondta, hogy mivel náluk szavaznak legnagyobb létszámban, ezért a nemzetiségi önkormányzati választásokon szavazó polgárok száma is magas. Kiemelte, hogy legnagyobb létszámban a szlovákság szavaz, de több román és roma is voksol ezen a napon.

A Lencsési út 136-ban az egyik nemzetiségi önkormányzati választásokon is szavazó férfi elmondta: számára fontos, hogy éljen demokratikus alapjogával. A szavazó kiemelte, hogy roma származásúként nagy szükségük van jól működő érdekképviseletre.

További programok »

FEL