A kupanyolcaddöntő előtt ismét összecsap a BRSE és a TFSE

2025. november 7. 09:18 | Kovács Dávid

Az MBH-Békéscsaba a két hete a fővárosban egyszer már legyőzött TFSE-t fogadja pénteken a TippmixPro Női Extraligában.

Nem sikerült a legjobban a szezon első hónapjának lezárása, hiszen Nagy Péter csapata október 31-én 3:1-es vereséget szenvedett Újpesten. A múlt pénteki fiaskó kiheverésére egy hét jutott. A csabaiak a budapesti csapattal a 15. fordulóból előrehozott meccsen október 26-án már összecsaptak, most jön a menetrend szerinti bajnoki ütközet, majd novemberben a két együttes oda-visszavágós nyolcaddöntőt vív a Magyar Kupában. Az első randevú felemásra sikerült, mert bár az MBH-Békéscsaba négy szettben nyert a fővárosi Dr. Koltai Jenő Sportközpontban, a játék meglehetősen hullámzó volt.

– Elsősorban azokban a játékelemekben kell javulnunk, főleg visszatámadások tekintetében, amik az előző mérkőzésen elég gyengén sikerültek. A TFSE erőssége, hogy mind nyitásfogadásból, mind visszatámadásból nagyon gyors játékot próbál építeni, ezáltal nekünk fel kell gyorsítanunk a sáncmunkánkat és az olvasást is. Arra számítok, hogy péntekre is gyors, dinamikus játékkal készülnek, de nálunk még mindig az a lényeg, hogy az adott játékelemeket hogyan hajtjuk végre – fogalmazott Nagy Péter vezetőedző a klub hivatalos oldalán.

A mérkőzés pénteken 18 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a találkozót Szarka János és Horváth Miklós vezeti. Az összecsapást szombaton 21 órától felvételről láthatják a 7.Tv-n, ismétlés vasárnap 15 órától!

 

TIPPMIXPRO NŐI EXTRALIGA

November 7. (péntek)
18.00 MBH-Békéscsaba–TFSE
18.00 KHG KNRC–SZBRA

November 8. (szombat)
16.00 MÁV Előre Foxconn–UTE

November 10. (hétfő)
19.00 Fatum-Nyíregyháza–Vasas SC

 

A TABELLA ÁLLÁSA:

1. Vasas Óbuda 12 pont (4/0) 2. MBH-Békéscsaba 11 (4/1) 3. KHG KNRC 9 (3/1) 4. UTE 4 (1/2) 5. Fatum-Nyíregyháza 3 (1/1) 6. TFSE 2 (1/2) 7. MÁV Előre 2 (1/2) 8. Vasas SC 1 (0/3) 9. SZBRA 1 (0/3)

További programok »

FEL