A Körösök vidékét népszerűsítették Szanazugban - galériával

2024. július 22. 15:28 | behir.hu

Családi programok és kézműves vásár várta az érdeklődőket a hétvégén Doboz-Szanazugban.

Július 20-án Doboz-Szanazugban rendezték meg a Szanna Nyílt Napot és Kézműves Vásárt, amelynek célja a Körösök vidékének népszerűsítése volt. Az szervezők szerint az esemény nagy sikert aratott, ezt a látogatók száma és a pozitív visszajelzéseik igazolják.

A rendezvényen számos program várta a látogatókat, a gyerekeket például vattacukor, csillámtetoválás, kézműves sátor, a felnőtteket pedig kézműves termékeket árusító standok, míg a lovas hintózás mindenkinek szólt.

A rendezvény szervezői már most tervezik a jövő évi eseményt, amely akár két napos is lehet, és még inkább családi nappá bővülhet, koncertekkel, vízi programokkal.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL