A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek Békéscsabán

2022. február 25. 16:20 | Csiffáry Zsuzsanna

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartják a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját. 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták.

Pénteken délután Békéscsabán is megemlékeztek a kommunista diktatúrák áldozatairól a Szabadság téri emlékmű előtt. Az eseményt Nagy Erika színművész konferálta. 

A Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium diákjai erre az alkalomra előadással készültek, amelyben elhangzott, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon, a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba vitték, ahol nyolc évet töltött fogságban, először a Gulagon, majd 1951. szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében.

A politikus letartóztatása és fogvatartása az első lépés volt azon az úton, amelynek során a kommunista párt kiiktatta az ellenszegülőket, és így haladt a totális egypárti diktatúra kiépítése felé. Az eset ezzel a demokrácia és a szabadságjogok semmibe vételének jelképévé vált. 

Sánta Elza Hajnalka, irodalomtanár elmondta, a műsor összeállításában fontosnak tartotta, hogy bemutassa a diákoknak egy-egy író gondolkodását olyan helyzetben, amikor az embereket és a szabadságukat elnyomják. Hozzátette, hogy a diákok szívesen vettek részt ebben.  

Vánsza Pál, a Békés Megyei Politikai Foglyok Szövetségének elnöke volt hangsúlyozta, nagyon fontosnak tartja azt, hogy a diákok körében tudatosítsák, mit okozhat az erőszak és a háború egy adott országban és az emberek életében. Fontos továbbá a felelős magatartás,  valamint a szabadság és a mások életének a tisztelete, az agresszió elítélése. 

Galéria

További programok »

Itthon

Megtévesztéssel jutott láncfűrészhez egy kétegyházi férfi

Kisebb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 30 éves büntetlen előéletű kétegyházi férfival szemben, aki megtévesztéssel jutott egy 250 ezer forint értékű láncfűrészhez és azt nem adta vissza.
19:34
FEL