A keleti front hadszíntereire indul történelmi különvonat

2018. június 23. 18:50 | behir.hu

Az első világháború keleti frontjának hadszíntereire indul történelmi különvonat a nyáron - jelentették be szombaton Budapesten, a Nyugati pályaudvaron.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára kiemelte: Galícia területén sok osztrák és magyar katona harcolt, ezért azon a területen sok első világháborús hős nyugszik. Ezek mellett az ezeréves lengyel-magyar barátság miatt döntöttek úgy, hogy idén Lengyelországba indítják el a MÁV Nosztalgia - a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakmai támogatásával megszervezett - történelmi zarándokvonatát.

Az államtitkár elmondta: 350 temetkezési helyen nyugszanak első világháborúban elesett magyar honvédek.

A Galícia Expressz július 15-én Budapestről indul ötnapos emlékútjára. A zarándoklat jellegű programsorozat több galíciai települést is érint, például Limanowát, Gorlicét, Rzeszówot és Przemyslt.

Kovács Vilmos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) parancsnoka kiemelte: a Galícia Expressz útja megemlékező és kegyeleti út is egyben. Mint mondta: nem volt olyan család, amely ne lett volna érintett az első világháború szenvedéseiben. Minden első világháborúban harcoló katonának jár a tisztelet - szögezte le. 

A múzeum parancsnoka elmondta: az egyes helyszíneken és a vonaton is tartanak majd szakmai előadásokat, tájékoztatókat.

A sajtótájékoztatón felidézték: az első világháborúhoz kapcsolódó legelső történelmi különvonat az "Isonzó Expressz" 2015-ben a HM, az Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány, a Budakeszi Kultúra Alapítvány és a MÁV Nosztalgia Kft. összefogása révén jött létre.

Ezen különvonatok fedélzetén az elmúlt három évben mintegy 1500 ember utazott - közölte Schvéd Norbert, a MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezető igazgatója.

A Galícia Expressz a tervek szerint 14 kocsival, több száz utassal a fedélzetén indul ötnapos útjára. Az utazások a szakmai, történelmi előadások, s hagyományőrzők katonai bemutatói mellett színvonalas zenei programmal is készülnek. A vonaton a Sebő Együttes zenél majd a Kossuth-díjas Sebő Ferenc vezetésével - tette hozzá.

Az emlékvonat programjának kiinduló és végső állomása Krakkó. A Galícia Expressz történelmi körutazása során több helyszínen koszorúzással, katonai tiszteletadással egybekötött megemlékezéseket tartanak. A központi megemlékezést az utazás harmadik napján, július 17-én Przemyslben tartják, ahol lengyel-magyar katonai tiszteletadással és koszorúzással emlékeznek az első világháborúban elesett hősökre - ismertette Schvéd Norbert.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL