A kastély és kertjének lakói: Esti nyárbúcsúztató az Anna-ligetben

2018. augusztus 10. 10:23 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelye, a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark 2018-ban is kihagyhatatlan programokkal készül az Állatkertek éjszakája apropóján.

Augusztus utolsó szombatján kora délutántól, késő estig tartanak majd a vendégváró események a természetbarát érdeklődők számára. Közkívánatra idén az állatparknak helyet adó csodálatos Anna-liget és a Csáky-kastély kapja a főszerepet, melynek titokzatos múltját, kültéri vetítéses előadás keretében ismerhetik meg látogatóink. A ma már több mint 50 féle Kárpát-medencére jellemző, itt látható állatfaj közül számos példány látványetetését tekinthetik meg és ismertetőjét hallgathatják meg az érdeklődők.  Idén is lesz ragadozómadár bemutató. Illetve ilyenkor már hagyomány, hogy egy-egy az állatparkba mentési tevékenység során bekerült állat, a látogatókkal közösen kerül visszaengedésre a természetbe. Ezúttal is így történik majd, de a faj kiléte maradjon meglepetés.

A kastély és kertjének lakói -Esti nyárbúcsúztató az Anna-ligetben című rendezvény augusztus 25.-én 15 órától-21 óráig tart majd.  Íme a részletes program, melyre minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!

 

A kastély és kertjének lakói -Esti nyárbúcsúztató az Anna-ligetben

  1. augusztus 25.

 

15 -16 óráig:   Ragadozómadár bemutató a látogatóközpontnál

16 órakor:       Rókák, borzok látványetetése és ismertetője kifutójuknál

16:30 órakor: Fakókeselyűk látványetetése és ismertetője röpdéjüknél

17 órakor:       Jávorszarvas látványetetése és ismertetője kifutójánál

17:30 órakor: Vaddisznók látványetetése és ismertetője kifutójuknál

18 órakor:      Aranysakál ismertetője kifutójánál

18:30 órakor: Nyestkutyák látványetetése és ismertetője kifutójuknál

19 órakor:      Mentett állat szabadon engedése a kastély kertjében

19:30 órakor: Kültéri vetítéses előadás a Csáky-kastély múltjáról a kastély teraszánál 

 

A program állatparki belépőjeggyel látogatható.

(felnőtt belépő: 900 Ft és gyermek, diák, nyugdíjas belépő:650 Ft)

 

A programokat esős idő esetén is megtartjuk, a kültéri előadás ez esetben, a látogatóközpontban kerül vetítésre. Az esetleges programváltozás jogát a szervezők

További programok »

FEL