A jövő tehetségeit keresték

2016. március 5. 07:08 | behir.hu

Három korosztály leendő válogatottjait keresik szerte az országban a Magyar Labdarúgó Szövetség új, német mintára szervezett tehetségfejlesztő programjában. A Békés megyei kiválasztót Békéscsabán, a Kórház utcai stadionban rendezték meg.

Édesanyák, édesapák és közeli ismerősök szorítottak a pályán lévőknek a Kórház utcai műfüves pálya lelátóján. Erre a felmérésre három korosztályban 30-30 játékos érkezett a megye szinte minden pontjáról. 

- A Magyar Labdarúgó Szövetség új kezdeményezése az, hogy tehetségközpontokat alakított ki a Bozsik-programon keresztül és ehhez keresték meg a megyei igazgatókat is. Kiválasztásra került egy szakmai stáb minden megyében, ami két főedzőt, egy fizikoterapeutát, egy kapusedzőt és egy erőnléti edzőt jelent – mondta el Szpisják Zsolt, az MLSZ megyei igazgatója.

A program célja, hogy az adott korosztályok legtehetségesebb hazai labdarúgói egységes, minőségi képzést kapjanak, és 15 éves korukra már megfelelő állapotban álljanak az első szövetségi szinten működő utánpótlás-válogatott, az U15-ös együttes rendelkezésére. A fiatalok kiválasztása során elsősorban a technikai képességeket figyelték a szakemberek, emellett a koordináció, a játékosok személyisége, a labdás és a labda nélküli mozgás is fontos szempont volt.

- Egy gyorsasági felmérés szerepel a programban, ahol fotocellával mérik, hogy a gyerekek milyen gyorsak 20 és 30 méteren, de a köztes 10 és 15 méteres eredményt is rögzítik. Van egy agility teszt, ami arról szól, hogy a gyerekek milyen gyorsan tudnak oldalirányú mozgást végezni – árulta el Jakab Péter, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia egyik szakmai vezetője.

A gyerekek emellett labdás gyakorlatokat is végeztek, valamint az edzők egymás közötti játékban is megnézték a játékosokat. A program küldetése, hogy a fiatalok megfelelő taktikai, és fizikai készségek birtokában legyenek. A három korosztályban kialakított megyei válogatottak május végétől több tornán csapnak össze egymással. Később regionális csapatok alakulnak ki, melyek tagjai rendszeresen együtt készülnek majd Telkiben, a szövetségi edzők irányításával.
 

FEL