A jobb életminőségért – szemvizsgálat a Degré utcai otthonban

2025. január 27. 18:53 | Bere Mátyás

Láss, hogy ők is láthassanak – ezzel a jelmondattal vágott neki a gyermekotthonokban a szemvizsgálatoknak a Magyar Optikus és Optometrista Szövetség. Már közel ezer gyermek látását nézte meg a szakemberek köre, akik most Fontos a látásom alapítvány szervezésében a Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központban is vizsgálatot hirdettek.

A cél az, hogy az ország összes, azaz mind a 64 gyermekotthonába eljusson ez szűrővizsgálat-sorozat, melynek keretében a gyermekek térítésmentesen juthatnak a látásukat segítő szemüvegekhez. Az eddig ezer megvizsgált gyermek közül közel 500 fiatalnak volt szüksége szemüvegre.

– Fontosnak tartjuk, hogy ezek a gyermekek megfelelő módon jussanak jó minőségű szemüveghez az éles látás elérése érdekében. Ez segítheti a szociális beilleszkedésüket, a tanulmányi eredményüket és a fejlődésüket – fejtette ki Leányfalvi Tamás, a Fontos a látásom alapítvány elnöke, majd hozzátette, hogy az akcióhoz azonnali támogatást kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumától, ami mostanra a Belügyminésztériumhoz került, a Gondoskodáspolitikai Államtitkársághoz.

Dr. Fülöp Attila államtitkár, belügyminiszter azonnali támogatást biztosított számunkra a program megvalósításához és ez azóta is töretlen és folyamatos. Emellett további támogatóink maguk az optikusok – fejtette ki Leányfalvi Tamás.

A jelenlegi program volt a 27. állomása a vizsgálatsorozatnak. Természetesen tervezik, hogy mindenhova eljussanak és cél, hogy rendszeresítsék a programot.

 

 

Tuska János optometrista ismertette a vizsgálat menetét.

– Folyamatosan szólítjuk a fiatalokat, akiket hárman vizsgálunk. Bemérjük, hogyha van korábbi szemüvegük, majd pedig rögzítjük az adatokat. Ezt követően leülnek a computerhez, ahol látásvizsgálatot végzünk és kikorrigáljuk a látásukat. Ezután pedig keretet választhatnak, majd pedig elkészül a szemüvegük – fogalmazott az optometrista.

Kállai Mária, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Békés vármegyei kirendeltségének osztályvezetője kösözntőjében kiemelte, hogy a vizsgálat számukra egy kiemelkedően fontos esemény.

 

További programok »

Itthon

Szüleik és nagyszüleik álmait megvalósító fiatalok pályázatait várják

Különleges pályázatot hirdetett a Nemzetpolitikai Államtitkárság: olyan fiatalok írásait várják, akik szüleik, nagyszüleik vagy éppen dédszüleik álmát váltották valóra. Az Örökítők kihívás leginspirálóbb történeteit a Külhoni Magyarok oldalán, Facebook-oldalán, illetve a Képmás.hu-n teszik közzé.
12:24
FEL