A játékgyártók egyre több termékkel célozzák a felnőtteket

2022. december 26. 15:38 | behir.hu

A koronavírus-járvány során és annak utóhatásaként megnövekedett stressz és bezártságérzet is hozzájárult ahhoz, hogy a felnőtt korosztály is egye inkább keresse a számukra kialakított játékokat.

A kutatások jelentős gyerek-felnőtt piacról számolnak be.

– A 18 éves és idősebb korosztály részaránya az amerikai játékpiaci eladásokon belül 14 százalék, azaz 5,7 milliárd dollárt lehet 2022-ben, ezzel 2021-hez képest 19 százalékos piaci növekedést sikerül elérni, az NPD Group piackutató cég szerint. A 12 és 17 év közötti vásárlók után e korosztály költései nőttek meg a legnagyobb mértékben – derül ki a Világgazdaság cikkéből.

A játékipar tavaly nagyjából 38 milliárd dolláros éves forgalmat bonyolított le. 2022 első kilenc hónapjában az eladott játékok volumene 3 százalékkal csökkent, míg magasabb árak miatt értékben ugyanennyivel nőtt a piac. Ez nagy változás a járvány első két évéhez képest, amikor az eladások ugrásszerűen megnőttek, mivel a szülők a társasjátékoktól a babákig mindenféle játékokra költöttek, hogy szórakoztassák otthon maradó gyermekeiket.

A felnőttek körében eddig is népszerű Lego bevételei jelentősen megnőttek a pandémia alatt, de az idősebb vásárlók száma még itt is megemelkedett.

– A világjárvány minden bizonnyal katalizátorként szolgált ehhez a trendhez, mivel a felnőttek otthon ragadtak, és rengeteg idejük volt, amikor nem volt mit csinálni. De úgy gondoljuk, hogy a trend túlmutat a pandémián – mondta Genevieve Cruz, a Lego vezérigazgatója. A nagy médiafranchise-okat mintázó játékok jelenleg a legnépszerűbbek, a felnőttek kedvencei a Marvel szuperhősök és minden, ami a Harry Potterhez és a Star Warshoz kapcsolódik. Hozzávetésképpen egy birodalmi lépegető legókészlet átszámítva 320 ezer forintba kerül, mégis jelentős számban fogy.

Forrás: Világgazdaság

További programok »

FEL