A járulékcsökkentés minden munkavállalót érint

2018. december 14. 13:28 | behir.hu

Minden dolgozót érint a járulékcsökkentési program, amelyről a kormányzat már a munkáltatókkal és a munkavállalókkal is megállapodott – mondta Hollik István kormányszóvivő az M1 Ma reggel pénteki adásában.

Hozzátette: a szocialisták idején még 27 százalék volt a munkáltatói járulék, ez jövőre – egy folyamatos csökkentés eredményeként – csak 17,5 százalék lesz.

Ez jelentős terhet vesz le a munkáltatókról, ezzel segítve a bérek dinamikusan emelkedését – mutatott rá.

Elmondta: folytatódnak a béremelések, de a kormány munkáltatókkal és munkavállalókkal folytatott egyeztetése még nem vezetett eredményre, így egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mennyi lesz a béremelés, a minimálbér, illetve a garantált bérminimum. A kormányzat álláspontja az, hogy a minimálbérről és a garantált bérminimumról a munkavállalók és a munkáltatók kell megegyezzenek – fűzte hozzá.

A kormányszóvivő a csütörtöki, a munka törvénykönyve módosítása ellen szervezett tüntetésről azt mondta, agresszív politikai aktivisták szállták meg a Kossuth teret, akiknek az ellenzéki pártok embereivel közösen a zavarkeltés, a rendmegbontás volt a céljuk. Magyarország jogállam, a törvényeket mindenkinek be kell tartani, még az ellenzéki képviselőknek is – szögezte le.

Hollik István a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken kitért arra is, hogy 2019 január elsejétől biztosan emelkedik a központi közigazgatásban dolgozók bére, illetve a szerdai kormányülésen született döntés alapján a Pénzügyminisztérium és az Országos Bírói Hivatal kidolgoz egy konstrukciót, amely által az ország 2800 bírójának is emelkedhet a bére 2020 január elsejétől.

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL