JAMINA SE–KONDOROSI TE 3–1 (0–0)
Gólszerzők: Palik (48.), Bozsó (52.–11-esből), Jánovszki (54.) ill. Rafaj R. (77.)
A május elsejei negyeddöntők sora kora délután a Bessenyei utcában kezdődött, ahol szépszámú nézősereg előtt az első félidő kevés lehetőséget hozott. A szünet után azonban a vendégek mintha az öltözőben ragadtak volna, a Jamina nagy lendülettel kezdett és tíz perc alatt eldöntötte a továbbjutás kérdését. A 48. percben Palik György fejjel volt eredményes, majd Bozsó Milán büntetőből megduplázta csapata előnyét, az 54. percben pedig Jánovszki László egy remek indítás után lőtt a hosszú sarokba. A Kondoros már csak szépíteni tudott, szűk negyedórával a vége előtt Rafaj Roland szabadrúgásból állította be a 3–1-es végeredményt.
MEZŐMEGYER SE–MEZŐHEGYESI SE 7–1 (3–0)
Gólszerzők: Kecskeméti (8.), Balogh M. (13.), Balog K. (29.–11-esből, 67.), Miholka (73.), Ulrich (87.), Kurucz (90.) ill. Szlovák (60.)
Akik május elsejére a futballt választották kikapcsolódásként Békéscsabán, azok Jaminából még átérhettek Mezőmegyerre. Sietni is kellett, hiszen Kecskeméti Sándor már a 8. percben vezetést szerzett a vármegyei II. osztály éllovasának. Öt perc sem telt el, amikor Balogh Milán már a második megyeri találatot ünnepelhette. Sőt, az első félóra végén Balog Krisztián sikeres büntetőjével gyakorlatilag le is zárta a mérkőzést. A második félidőben ugyan Szlovák Norbert szépített, azonban a folytatásban a tavalyi finalista további gólokkal szolgálta ki a közönséget és kiütötte ellenfelét.
DÉVAVÁNYAI SE–OROSHÁZI MTK-ULE 1–2 (1–1)
Gólszerzők: Marton (18.–11-esből) ill. Halász (11.), Isaszegi (91.–11-esből)
A sorozat egyik nagy esélyesének számító, megyei I. osztályban éllovas OMTK Dévaványán lépett pályára, ahol már a 11. percben előnybe is került Halász Zsombor révén. A ványaiak azonban nem adták fel és viszonylag gyorsan, hét perccel később egyenlíteni tudtak Marton Lajos tizenegyesgóljával. Sokáig úgy tűnt, hogy tizenegyesek döntenek a továbbjutásról, majd végül valóban egy büntető döntött, amelyet Isaszegi Máté váltott gólra a 90. percben, ezzel az orosháziak jutottak az elődöntőbe.
ELEKI USE–MEZŐBERÉNYI LE 1–5 (1–1)
Gólszerzők: Kacsala (29.) ill. Malét (20.), Benyovszki J. (47.), Zsíros (74.), Szabó Zs. (89.), Machó (92.)
Eleken két vármegyei II. osztályú csapat mérkőzött egymással, ahol a felsőházi küzdelmekről lemaradó berényiek kerültek előnybe Malét Kristóf találatával, Kacsala Norbert azonban az első félóra végén egalizált. A fordulás után ismét a Mezőberény került előnybe a csereként beálló Benyovszki János góljával, majd a 73. percben az eleki kapus, Kurta Lajos a kiállítás sorsára jutott, a vendégek pedig az utolsó percekben fölényessé tették sikerüket.