A hivatáskötödést erősítené a Gál Ferenc Főiskola Gyulán

2016. november 24. 15:52 | Laczkó Viktória

A napokban beszámoltunk arról, hogy a tervek szerint jövő év február elsejétől a Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott Gál Ferenc Főiskola működteti majd a gyulai egészségügyi és szociális felsőfokú képzést a Szent István Egyetem helyett. A mostani fenntartó SZIE térítésmentesen használhatja a város tulajdonában lévő Szent István úti épületet; a GFF megkeresésére a gyulai önkormányzat soros ülésén döntött arról, hogy továbbra is ingyenesen biztosítja az új fenntartó számára az ingatlant.

A Gál Ferenc Főiskola feladatának tekinti, hogy a régiókra jellemző, hasznos képzéseket nyújtson a diákok számára – mondta dr. Kozma Gábor. A rektor úgy fogalmazott ahhoz, hogy jól hasznosuljon a felsőoktatás helyben kell tervezni, a helyi viszonyok közé telepíteni a terveket. Ez tehát teljes partnerséget igényli azoktól a szereplőktől, gazdasági szolgáltató rendszerektől, önkormányzattól, esetleg más környékbeli önkormányzatoktól, civil szervezetektől melyek az igényeket fogalmazzák meg ezen szakmacsoportok képzési területek részére.

A cél az, hogy olyan diplomát, olyan gyakorlati szakmai képzettséget nyújtó oktatást kínáljanak, melynek következtében a fiatalokat otthonmaradásra bírhatják: - Olyan hivatásképzéseket kell folytatnunk egészségtudományi, szociális tudományi képzési területeken, amelyek itt a környék kórházaiban, egészségturisztikai és szociális intézményrendszereiben tudnak hasznosítani, akár állami, önkormányzati, akár civil, egyházi fenntartású intézményekről is van szó.

- Egyre inkább tehát olyannak kell lennie a képzésnek, hogy meg tudja szólítani a pályára készülőt, vagy a hivatásának elmélyüléséhez újabb képzettségre vállalkozót; meg tudja szólítani, hogy itt valóban megkapja a munkáltatók által elvárt, praktikus, gyakorlatban alkalmazható képzést - véli dr. Kozma Gábor

A főiskola rektora elmondta: a hivatáskötődés erősítését a duális képzés fejlesztésében látja.

FEL