A hangszerek királynője a templomok hűvösében

2017. július 27. 06:09 | behir.hu

Az OrgonaPont elnevezésű koncertsorozat Békés megyébe is ellátogat,  a Filharmónia Magyarország négy koncertet szervez Békéscsabán és Orosházán. A megyeszékhelyen augusztus első napján a Belvárosi Római Katolikus Plébánián Kiss Zoltán orgonaművész ad koncertet, augusztus 11-én, pénteken pedig a Magyar Rádió gyermekkórusa lép fel. Orosházán a Békés megyeiek egyik nagy kedvence, Somogyi-Tóth Dániel, illetve Szabadi Vilmos hegedűművész koncertezik.

A Filharmónia Magyarország által szervezett OrgonaPont egy nem mindennapi koncertsorozat, mely magában rejti a nyár könnyedségét és különleges hangulatát. A cég bérletes koncertjeinek megszokott helyszíneit ezúttal meseszép templomok tereire cserélte, ahol a hangszerek királynőjét a legtehetségesebb orgonaművészek szólaltatják meg, mindezt úgy, hogy ritka hangszerpárosítások hangzanak el. Békéscsabán augusztus első napján a Belvárosi Római Katolikus Plébánián Kiss Zoltán orgonaművész ad koncertet, Kiss Benedek Máté (furulya) közreműködésével. Kiss Zoltán a Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplom orgonistája, valamint a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola orgona- és zongoratanára. Tanulmányai során a legnevesebb tanároktól sajátította el sokoldalú tudását. Kiss Benedek Máté sokak számára ismerős lehet, hiszen az országszerte rendkívül népszerű Virtuózok komolyzenei tehetségkutató II. versenyének döntőseként szerepelt. Koncertjükön többek között felcsendülnek J.S. Bach, Vivaldi, Jacob van Eyck műveit.

Augusztus 11-én Sárosi Dániel orgonakoncertjét hallhatja a békéscsabai közönség, ahol a Magyar Rádió Gyermekkórusa csodálatos megszólalása emeli a koncert fényét. Sárosi Dániel a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola orgonatanára, számos díjjal büszkélkedhet. Repertoárja felöleli a barokk zenétől a kortárs zenéig terjedő orgonairodalmat.

A Gyermekkórus minden évben számos koncertet ad, rendszeres résztvevői hazai és európai zenei fesztiváloknak és más zenei eseményeknek. Az együttes számos rádió és televíziós felvételt készített itthon és külföldön. Európa csaknem minden országában adtak hangversenyt, turnéztak számos alkalommal az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban, utaztak Dél-Koreában és Taiwanon.

Orosházán az Evangélikus Templomban augusztus 3-án, este fél nyolckor Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész és Csősz János trombitaművész koncertezik az OrgonaPont koncertsorozatban. Somogyi-Tóth Dániel sokoldalú művész, aki karmesterként is dolgozik, aki Debrecen város zenei életének első embereként 2012-ben megkapta a Kritikusok díját. Augusztus 13-án Kovács Szilárd, a pécsi Székesegyház orgonistája ad koncertet. A művész pályájának kiemelkedő eredménye az 1999-ben Budapesten megrendezett Liszt Ferenc Nemzetközi Orgonaversenyen a mezőny legjobb magyar versenyzőjeként harmadik helyezést ért el. Két alkalommal is részesült a Fischer Annie Zenei Előadóművészi Ösztöndíjban és elnyerte a Debrecen Kultúrájáért kitüntető díjat is. A koncert különlegességét adja, hogy nem csupán egy orgonakoncertről van szó, hiszen Szabadi Vilmos világhírű, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész is szórakoztatja a közönséget. A koncerten felcsendülnek Kovács Szilárd saját szerzeményei, de a közönség olyan zeneszerzők műveit is meghallgathatja, mint Bartók, J.S. Bach, Vierne vagy Sosztakovics.

Jegyek 1500 és 1900 forintos áron a Filharmónia irodájában (Békéscsaba, Andrássy út 24-18, U-alakú épület) vagy a koncert előtt a helyszínen válthatók.

 

Forrás: Filharmónia Magyarország

További programok »

Kultúra

Hitelesség, Európaiság, Protokoll – Görög Ibolya tartott előadást Békéscsabán

Az ország legtapasztaltabb protokoll szakembere az őszi turnéja során látogatott el Békéscsabára, a Csabagyöngye Kulturális Központba azzal a céllal, hogy a hitelességünkhöz a viselkedésünket érintő jó tanácsokkal lásson el mindenkit. Az estén azokról az illemszabályokról beszélt, amelyek megkönnyítik a hétköznapi együttélésünket, de az üzleti életben is előnyünkre válnak.
2024. december 4. 19:39
FEL