A halottak napja miatt változik a vonatok menetrendje

2019. október 29. 14:35 | behir.hu

Csütörtökön a pénteki, november 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a szokásos vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok.

A közlemény szerint a MÁV a négynapos hétvégén ötszázezer utasra számít, ezért a vasúttársaság a lehetőségekhez mérten plusz kocsikat kapcsol az InterCity vonatokhoz, vasárnap pedig Nyíregyházáról Debrecenen át Budapestre "Televonatot" is indít, amely más állomásokon nem áll meg, így jóval gyorsabban ér a fővárosba.

A vasúttársaság a pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért azt javasolja az utasoknak, hogy a menetjegyet váltsák meg interneten vagy a mobilos applikációban, ahol 10 százalékkal olcsóbbak a jegyek.

A szokásos kedvezmények a hosszú hétvége alatt is érvényesek. A 26 éven aluliak - de már nem tanulók - 33 százalékos kedvezménye november 3-án éjfélig vehető igénybe - olvasható a közleményben. Bővebb tájékoztatás a www.mavcsoport.hu honlapon található.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL