A gyermekirodalom szárnyal

A felnőtt szórakoztató könyvekre is egyre nagyobb a kereslet.

Közel 90 éve töretlen sikernek örvend hazánk legnagyobb kulturális rendezvénye, az ünnepi könyvhét. Az országos, vidéki megnyitót Gyulán, a könyves kultúra fővárosában tartották.

Konferenciákon, előadásokon találkozhatnak az érdeklődők az ismert és elismert magyar írókkal, költőkkel és műveikkel. Supka Géza a Literatura irodalmi folyóirat főszerkesztője még 1927-ben javasolta a program sorozat megrendezését – mondta el Szabó Tibor Benjámin. Az Athenaeum Kiadó főszerkesztője hozzátette: Supka Géza messze megelőzte a korát azzal a gondolattal, hogy az írókat ki kell vinni az utcára és létre kell hozni a kapcsolatot az író és az olvasó között. 

A Mogyoróssy János Könyvtár mellett a gyulai önkormányzat is a rendezvény mellé állt. Kónya István, Gyula alpolgármester elmondta, az iskolákban is szeretnék az olvasást előtérbe helyezni a pedagógusok, függetlenül attól, hogy a média világában sajnos egyre kevesebben veszik le a polcokról a könyveket. Katona Ildikó a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők elnökségi tagja szerint viszont van remény, hiszen a gyermek és a szépirodalom évek óta töretlenül szárnyal. És reneszánsz előtt áll a felnőtt szórakoztató irodalom.

 

Megosztás:

Címke: ,