A fiatalok önkéntes tevékenységeit segíti egy frissen megjelent kézikönyv

2024. január 27. 11:32 | behir.hu

Magyarországi, vajdasági és felvidéki szervezetek együttműködésével a fiatalokat önkéntes programok és akciók szervezésében segítő online kézikönyv jelent meg uniós támogatással – közölte a szegedi Talentum Alapítvány.

A közlemény szerint a kiadványt a szegedi alapítvány mellett a Szabadkai Caritas és a felvidéki, nagykaposi Luminosus szervezet munkatársai és fiatal önkéntesei hozták létre. Céljuk, hogy segítsék a fiatalokat, ha önkéntes programot vagy akciót szeretnének szervezni, de még nincs ebben tapasztalatuk.

A 60 ezer euró (23 millió forint) támogatással megvalósult projekt a részt vevő fiatalok kezdeményezésére kabalaállatot kapott: ÖMI és barátai történetén keresztül mutatják be, hogyan lehet megvalósítani egy projektet önkéntesek segítségével. A segédlet második felében szakmai anyagok találhatók.

A nemzetközi partnerek a több hónapon át tartó szakmai munka közben megismerték az egymás országában folyó önkéntes tevékenységet is. A projekt munkatársai és önkéntesei ellátogattak Szabadkára, Nagykaposra és Szegedre is, és a helyi tapasztalatokat feldolgozva állították össze a kézikönyvet, amely a Talentum Alapítvány honlapjáról letölthető.

Forrás: MTI

További programok »

FEL