A feltételeket a győztesek szablyák

2018. március 16. 13:30 | Szendi Rita

Fegyverbemutatóval egybekötött rendhagyó történelemórát tartott a nemzeti ünnep előtti délutánon a Magyar Szablyavívó Iskola Békéscsabai Tagiskolája a Békés Megyei Könyvtárban. A diákok itt a kardforgatás művészete mellett a szabadságharc idején alkalmazott hadviselési technikákat, illetve az események mögötti döntések hátterét is megismerhették.

Az első kardcsapástól a világosi fegyverletételig sok apró részletet megtudhattak a diákok az 1848–49-es szabadságharcról az ott használt szablyákon keresztül.

– Ezen az előadáson nagyon sok izgalmas és érdekes dolgot tudhattunk meg, és most, hogy ki is próbálhatják, ez különösen érdekes számukra – mondta el a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Általános Iskola egyik tanára, Zsjak-Pillár Andrea.

Emiatt fogadta örömmel a könyvtár a szablyavívó iskola megkeresését, hogy egy interaktív foglalkozással hoznák közelebb a történelmet a gyerekekhez.

– A sok könyv és egyéb dokumentum mellett mindenképpen élményeket is szeretnénk adni az olvasóknak. És ennek az egyik lehetséges eszköze volt ez a mai szablyavívó bemutató is. És nyilván számba vettük az ide vonatkozó történelmi eseményeket is, és ugye nagyon büszkén gondolunk a 48-as márciusi ifjakra, és fontosnak tartom én személy szerint is, hogy ezt az emléket ápoljuk, és a gyerekeinknek továbbadjuk, megőrizzük, úgyhogy ez a küldetésünk is egyben – fogalmazott a Békés Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese, Lukoviczki Anna.

Az iskola vezetője előadásában Görgey Artúr hadvezért emelte ki. Elmondta, bár a fegyverletétel miatt árulónak bélyegezték meg, mégis példaként állhat a mai fiatalok előtt, példaképekre pedig szerinte mindenkinek szüksége van.

– Egy darabig példakép a szülő, de viszont előbb-utóbb mindenkinek kell egy olyan, gyökerekhez visszanyújtható – én nem azt mondom, hogy legenda, hanem – egy olyan, amire büszke lehet. És ez ennek a része többek között – fejtette ki a Békéscsabai Szablyavívó Iskola vezetője, Trényi Péter.

Az iskola rendszeresen tart edzéseket Békéscsabán, ahová folyamatosan várják azokat, akik egyaránt érdeklődnek a történelem és a vívósport iránt.

További programok »

FEL