Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Karsai Gábor bravúros versenyzéssel 5. helyen végzett 10 000 méteren az U23-as Európa-bajnokság első napján.
A Békéscsabai Atlétikai Club másik indulója szombat délelőtt selejtezett diszkoszvetésben. Baukó Petra három dobásából az utolsó sikerült a legjobban, 47,81 méteres teljesítményével azonban nem került be a tizenkettes döntőbe, ehhez 62 centi hiányzott. A két selejtezőcsoportot összesítve id. Eperjesi László és Solticz Kálmán versenyzője a 15. helyen végzett.
Szombaton rendezték meg Kaposváron, négy nemzet – magyar, cseh, horvát és szlovák – válogatott viadalát. A csabai egyesületet három atléta képviselte. A verseny gyaloglással kezdődött, a férfiaknál Bor Benjámin 10 000 m-es gyaloglásban megszerezte a magyar csapat első aranyérmét 45:58,98 perces idővel. A folytatás is jól alakult, mert Kovács Alexandra szintén ezen a távon 50:22,02 perces idővel szakította át a célszalagot. A gyaloglók felkészítő edzője Urbanikné Rosza Mária volt. A harmadik csabai kiválóság, Lázár Kamilla 400 m-en mérette meg magát és 57,64 mp-es egyéni csúccsal a hatodik helyen ért célba. A felkészítő edző Adorján László volt. A válogatott versenyzők ezzel járultak hozzá a magyar csapat második helyéhez.
A pontverseny végeredménye:
1. Csehország 509 pont 2. Magyarország 389 3. Szlovákia 241.5 4. Horvátország 239.5