A dánok bizalommal fogadták a kizárólag lejárt szavatosságú termékeket forgalmazó vállalkozást

2016. december 5. 11:11 | Mikó Melinda

 Koppenhágában idén már a második olyan bolt nyitja meg kapuit, amelyik kizárólag lejárt szavatosságú ételeket és termékeket árusít a helyieknek.

 

Az első, Amager kerületben nyílt szupermarket nagy siker volt, úgyhogy a kezdeményezést indító Wefood a patinás Nørrebroban megnyitotta második boltját is, ahol már a nyitást követő napokban kígyózó sorokban álltak a vevők olvasaható a 444 oldalán.

A dán törvények szerint semmi akadálya a lejárt szavatosságú ételek forgalmazásának, amennyiben azt a kereskedők láthatóan feltüntetik a csomagoláson, és fogyasztásuk nem jelent közvetlen veszélyt a fogyasztókra. Ezt lovagolták meg a Wefood kitalálói. Az élelmiszer-gyártók, kereskedők, helyi vegyesboltok felajánlásáiból gyűjtik össze a termékeket. Az önkéntesek, féláron vagy annál is olcsóbban adják őket tovább a vevőknek, a bevételeket pedig mind jótékonysági célokra fordítják. Az így összeválogatott ételeket, italokat önkéntesek vizsgálják meg, és amennyiben fogyasztásra alkalmasnak találják őket, mehetnek is a Wefood polcaira. A bolt persze nem helyettesíti a "rendes" szupermarketeket, mert a kínálat nagyban függ attól, épp milyen felajánlások érkeznek. 

Az ételek pazarlása nagyon súlyos probléma a világ fejletteb országaiban, ami alól sajnos Magyarország sem kivétel. Évente nagyjából 1,3 milliárd tonna étel kerül a szemétbe, ami mennyiségét tekintve bőven elegendő lenne ahhoz, hogy az 1 milliárd nélkülözőnek ne kelljen éheznie. Tudatos vásárlással sokat megtakaríthatunk.  

Ausztriában, Angliában ás Franciaországban már vannak kezdeményezések arra, hogy ezeket a termékeket, legálisan is forgalomba lehessen hozni, és Magyarországon is működik már ilyen civil kezdeményezés. Ételdobozokat helyeznek ki közterekre, ahova bárki tehet ki számára feleslegessé vált, de még fogyasztható ételt, a rászorulók pedig elvihetik azt. 

FEL