A csabai Bogdánnal a soraiban bennmaradt az első osztályban a magyar válogatott

2025. június 30. 13:22 | Kovács Dávid

A magyar válogatott a 13. helyen végzett az atlétikai csapat Európa-bajnokság madridi első osztályú versenyén, így megőrizte tagságát a kontinens tizenhat legjobb csapata között.

A mieink a 13. helyről kezdték a vasárnapi versenynapot, amelynek volt olyan pontja, amikor a közvetlen riválisok, az ukránok és a finnek közelíteni tudtak a magyarokhoz, az utolsó számok azonban jól alakultak magyar szempontból. A csabai színeket ezen a viadalon a gerelyhajító Bogdán Annabella képviselte, aki elsőre hajította a legnagyobbat (51.43), utána 50.13 és 50.29 volt az eredménye. Ezzel a 13. helyen zárt és négy pontot rakott a közösbe. Idei legjobbja 56.86, ezzel hatodik lehetett volna – írja a hazai szövetség beszámolója.

A záró napon többen is jól teljesítettek, Takács Boglárka 22.65-ös új országos csúccsal megnyerte a futamát, ezzel összességében a 6. lett, emellett Urbán Zita és Bánhidi-Farkas Petra 10. helye 3000 m akadályon, illetve távolugrásban, vagy az 1500-on Kovács Ferenc Soma 13. helye is fontos pontokat hozott a magyar csapatnak.

Az Európa-bajnokság a 4x400 méteres vegyes váltóval zárult, melynek a 14. ukránokkal szemben 10,5 pontos előnnyel vágott neki a magyar staféta. Mindkét váltó a gyengébbik futamban került, így az Enyingi Patrik, Kriszt Sarolta, Kovács Árpád, Molnár Janka összetételű magyar egységnek elég lett volna arra figyelnie, hogy az ukrán négyeshez közel maradjon, ám nem elégedett meg ennyivel. A mieink a magyar csúcstól ugyan kissé elmaradva, de 3:14.79 perccel megnyerték a futamot. Ez azt is jelentette, hogy a magyar csapat 13. lett, bennmaradt az élvonalban és két év múlva ismét az első osztályban szerepelhet.

– Nem ezt volt az elvárás, de a célunk igen. Nagyon boldogok vagyunk – fogalmazott röviden az MTI-nek Scheidler Géza sportszakmai igazgató, többek között azt emelve ki, hogy tanulságos verseny volt, mely egyúttal nagyon biztató a magyar atlétika jövőjét nézve.

 

ATLÉTIKA CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG
1. DIVÍZIÓ
VÉGEREDMÉNY (37 versenyszám után)
1. Olaszország 431.5 pont
2. Lengyelország 405.5
3. Németország 397
4. Hollandia 384.5
5. Nagy-Britannia 381
6. Spanyolország 378
7. Franciaország 354.5
8. Portugália 300
9. Svédország 288.5
10. Svájc 286
11. Csehország 283
12. Görögország 253
13. MAGYARORSZÁG 244.5
14. Ukrajna 231
15. Finnország 220.5
16. Litvánia 178.5

Ukrajna, Finnország és Litvánia kiesett a B-divízióba; Belgium, Szlovénia és Norvégia feljutott az A-divízióba.

 

Forrrás: MTI/Magyar Atlétikai Szövetség

 

További programok »

FEL