A cél, hogy minél kevesebben sérüljenek meg közlekedési balesetben

2018. február 21. 20:03 | behir.hu

Az előző év baleseti helyzetről és a közlekedési balesetek megelőzése érdekében tett intézkedésekről tárgyalt február 21-én a Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Bizottság.

A szervezet elnöke, dr. Bede Sándor rendőrezredes, a Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetője hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni a balesetek és a sérültek számának csökkentéséért. Ezt követően Tóth László rendőr alezredes, a Békéscsabai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője ismertette a rendőrkapitányság illetékességi területének baleseti helyzetét. Elhangzott, hogy a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma 2017-ben az előző évihez képest hárommal, a 2010-es adathoz képest jelentősen, 35-tel csökkent. A kedvező változás mellett figyelemre méltó, hogy 21 balesetet okozott ittas közlekedő, közülük 13-an kerékpárosok voltak. Ráadásul az ittasan kerékpározók többsége valamilyen más szabályt is megsért, nem visel láthatósági mellényt, kivilágítatlan kerékpárral közlekedik.

A figyelemfelhívó baleset-megelőzési programok mellett tehát nagy hangsúlyt kell fektetni a rendőri ellenőrzésekre. Ezeknek a célja, hogy a szabálytalankodókat, köztük azokat, akik a biztonságos közlekedésre alkalmatlan állapotban kerékpároznak, kiszűrjék a forgalomból. Akik figyelmen kívül hagyják az előírásokat, nemcsak magukat sodorják veszélybe, hanem közlekedő partnereiket is.

A bizottság elfogadta a 2018-as munkatervét, amelyben olyan rendezvények és programok szerepelnek, amelyek a gyermekektől az idősekig minden korosztályt, illetve a gyalogosokat, valamint a járművezetőket is igyekeznek megszólítani. A baleset-megelőzési programok fő üzenete, hogy szabályosan biztonságosabban lehet közlekedni és a szerencsétlenségek megelőzéséért maguk a közlekedők tehetnek a legtöbbet.

Forrás: police.hu

További programok »

FEL