A BSZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium rendész tanulóinak örömtánca

2021. május 4. 09:47 | Mikóczy Erika

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Nemes Tihamér Technikum és Kollégium rendész tanulói is részt vettek a népszerű Jerusalema táncos kihívásban.

A Jerusalema, a dél-afrikai Master KG és Nomcembo dala, egy éve indult el hódító újtára. A dal fülbemászó, lüktető afropop, az ehhez kapcsolódó táncos kihívás lényege pedig az, hogy mutassa meg, aki csak szeretné és teheti, hogy az élet szép, még a világjárvány idején is. 

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pályázatot írt ki erre, amelynek részleteit Bertalan Erika, a BSZC Nemes Tihamér Technikum szakmai tanára küldte ki az osztályoknak, illetve ismertette az online órákon. A táncos kihívásra ezután a rendészet és közszolgálat ágazat 9-11. évfolyamos tanulói közül tizenhatan jelentkeztek, teljesen önkéntes alapon.

A táncot Bertalan Erika tanította  be, a kisfilmet pedig két kollégája, Varga Imre, a kollégium vezetője és Kovács Ferenc nevelő forgatta le, vágta meg és szerkesztette. Így született meg a rendészetisek örömtánca:

 

 

További programok »

FEL